2026. május 8., péntek
Nem hiszek a szememnek! Magyarországon hullanak a csontvázak a poros szekrényből. Az ügyészség, a rendőrség elővette az eddig fiókban maradt aktákat. A Fidesz külső körei egyre több titokról rántják le a leplet. Akadt üzletember, aki majdnem sírva vallja be tévelygéseit. Az alapítványok igazgató bizottságának tagjai sorra adják be a lemondásukat. Kiderült, hogy szabálytalanul osztogatták a milliókat. A Fidesz belső körei más taktikát választottak. Nem tagadják a visszaéléseket, de hangsúlyozzák, hogy semmiről sem tudtak, a kényes ügyekhez semmi közük nincs. A Vajdaságban viszont minden rendben volt és van. A VMSZ nem vett részt a választásokon, tehát nem szenvedett vereséget. A párt és a Magyar Nemzeti Tanács, valamint az alapítványok vezetői szerint az alapítványok munkája patyolattiszta és kivételesen eredményes. Bejelentették, hogy nem foglalkoztak a médiumokkal, nem volt rájuk semmiféle hatásuk, a sajtó szabad, a főszerkesztők és az újságírók szabadon döntöttek. A felelősség az övék.