Naplójegyzetek, fragmentumok
- augusztus 26., péntek
Már egy hónapja orosz hadihajók cirkálnak az Adrián. Vlagyimir Putyin a napokban elrendelte, hogy az orosz hadsereg létszámát 1,9 millióról 2,04 millióra kell növelni.
Recsegnek-ropognak az eresztékek. Egyesek temetik Európát, és a közeli iszlamizációjáról beszélnek. Európa alkonya – immár publicisztikai közhely lett. Európa öngyilkossága – ezt akár a rikkancsok is rikoltozhatnák. Európai egység – de milyen? A nemzetállamok szövetsége, vagy ennél több? Új világrend születik, amelyben Európa mellékessé válik. Elindult-e világhódító útjára az orosz típusú autokrata szellem, amelyet számos orosz filozófus előre jelzett? Valami vajúdik, nem tudni, hogy szörnyszülöttet szül, vagy új világot. Újat – de milyent? Ezek a kérdések nem mai keletűek, szerintem nem az ukrán-orosz háború vetette fel őket, hanem feltünedeztek az új évezred kezdetén. Pár évtized alatt szörnyen felerősödtek. Ezekben a zűrzavaros időkben megszívlelendő Camus állítása, végső ideje, hogy az író elhagyja a páholyt, és belépjen az arénába az oroszlánok közé. Mindezek tudatában olvasgatom, Babits Mihály esszéjét a magyar irodalom európaiságáról. Az irodalomról ír, amelyet sokan már leírtak. Megtörténhet-e, hogy feltámad a tetszhalott? Csakhogy a permanens vészhelyzetben az irodalomnak is változnia kell, szembe kell néznie a korszellemmel? Babits példái rendkívül tanulságosak. Petőfit mindenki nemzeti költőnek tartja, de egyben kifejezetten európai szellemiségű költő is. „Petőfi is a nagy európai közösség költője, a világszabadság lantosa valóban híven fejezi ki korának európai eszméjét”, írja Babits. Európai látókörrel írt a magyar világról. Érezte és ismerte az akkori európai korszak lelkét. És Arany János, akit csakugyan nem lehet kozmopolitának nevezni Babits szerint „az európai érzésvilág részese”, a forradalmi Európa alkonyának volt a hiteles tanúja. A legnemzetibb költőnk egyben európai lélek is, aki otthon érezte magát a régi görög és a modern angol irodalomban. A nyugat első nemzedéke részére – fejtegeti Babits – a nemzeti irány nem jelentett valami egyoldalú begubózást és elzárkózást a világirodalom nagy áramlataitól, hanem éppen az áramlatok egyikét. 1913-ban azonban sajnálattal állapítja meg, hogy „legújabb irodalmunk, dacára kozmopolitább külszínének, kevésbé európai, mint a régi. Summa-summárium: „olyan mű, amely csupán egy nemzet speciális bajaira, gondjaira vonatkozik, éppoly kevésbé jelent világirodalmi értéket, mint ahogy nem jelent nemzeti irodalmi értéket oly mű, mely például a haza egy tájának nemzetiségeinek érzéseit, egészen belülről, csupán azon nemzetiség érdekeire vonatkoztatva, és minden általánosabb nemzeti érdek nélkül, fejezi ki.” Ilyen és hasonló gondolatok jutnak eszembe Vuillard vagy Szorokin műveinek, vagy számos más új európai regény olvasása után. A francia író Németországról vagy Ausztriáról, a nácizmusról szól, de újait a mai Európa ütőerén tartja. Szorokin a „jövőt” képzeli el, de a napjainkból indul ki. Mit mondana Babits a mai magyar irodalomról? Igaz, nem hiányzik a „kozmopolita forma” és a „kozmopolita máz”, de vajon Európa és a mai korszellem ütőerén tartjuk-e kezünket. Lehetséges, hogy igen, de az sem kizárt, hogy a lokális egzotikummal vergődünk a hatalomvédte előkelő hermetikus buborékban?