Naplójegyzetek, fragmentumok
- április 7. szerda
Nagyan bánt, hogy ezekben a járványos hónapokban nem sikerült hozzájutnom néhány könyvhöz, többek között Kis János Szabadságra ítélve című életinterjú-kötetéhez. A Kalligram által kiadott öt dedikált kötete az íróasztalom melletti kis szekrényen sorakozik, a Politika mint erkölcsi problémacíműt Sinkó-monodráma írása közben fontos olvasmányom volt. Az egyik legelmélyültebb magyar filozófus interjúkötet azért szeretném mielőbb elolvasni, mert (ahogy a HVG ismertető) jelzi a kortársakról, többek között Csoóri Sándorról is ír. Mert az idő múlásával párhuzamosan egyre bizonytalanabb vagyok a magyar rendszerváltási szerepekkel kapcsolatban. Csoóriról éppen nemrégiben a naplóírás arra a következtetésre jutottam, hogy összetettebb személyiség volt, mint ahogy az egyik oldal vagy a másik vélekedik. De azért is, mert ő volt az első magyar író, akivel találkoztam. Azt hiszem, 1966-ban SZOT-hajóval ékezett Újvidékre és akkor induló Új Symposiont kereste. Még nem volt szerkesztőségi irodánk de mégis , sikerült megtalálni bennünket. Emlékezetem szerint a kávéházakban zajló beszélgetéseken lelkesen számolt be kubai élményeiről. Utána is gyakran látogatott Újvidékre, minden érdekelte. Többször találkoztunk Budapesten is, egy alkalommal Illyés Gyulához voltunk ebédre hivatalosak, erről Illyés ír a naplójában. Úgy emlékszem rá, mint a párbeszéd emberére, egyik alkalommal a hetvenes évek végén a Budapest Körszálló pincehelységében tanúja és részese voltam az Eörsivel tárgyalt eszmecserének. A nézeteltérések ellenére megértették egymást. Csoóri egyre inkább a magyar kisebbség nyomorúságos helyzete aggasztotta, főleg az erdélyi helyzet agasztotta, a vajdasági nem annyira, hiszen a népiek és az urbánok is úgy vélekednek, hogy a helyzetünk a többi viszonyítva megnyugszik. Sokat munkálkodott népi és az urbánus tábor közeledése, szép példa erre a Konráddal amerikai való együttműködése. Aláirt egy liberális emberjogi petíciót. Saját táborában is – panaszolta a naplójában – felrótták neki a liberálisokkal való barátságát. Murányi Gábor a HVG cikkírója idézi is. „A barátaim régóta nézik fejcsóvál kézszorításomat a ‘radikális fiúkkal’, Kis Jánossal, Bence Gyurival, Hamburger Misivel, másokkal (…) én lógok ki legjobban a magyarok sorából és parolázok a zsidókkal”. „Csoóri külön utas volt a népiek között is”, írta Pálfy G. István a Csoóriról szóló könyvében ( „A barátaim régóta nézik fejcsóvál kézszorításomat a ‘radikális fiúkkal’, Kis Jánossal, Bence Gyurival, Hamburger Misivel, másokkal (…) én lógok ki legjobban a magyarok sorából és parolázok a zsidókkal”. „Csoóri külön utas volt a népiek között is”, írta Pálfy G. István a Csoóriról szóló könyvében ( „A barátaim régóta nézik fejcsóvál kézszorításomat a ‘radikális fiúkkal’, Kis Jánossal, Bence Gyurival, Hamburger Misivel, másokkal (…) én lógok ki legjobban a magyarok sorából és parolázok a zsidókkal”. „Csoóri külön utas volt a népiek között is”, írta Pálfy G. István a Csoóriról szóló könyvében (Igy lássa Csoóri Sándort – aki látni akarja). A népi és az urbánusok között elég sok különbség volt, de létezett egyféle laza szövetség is. Csoóri emberi drámájáról ír Kis János. Tragikus személyiségnek nevezi, akire a liberális körökben „mindenki tisztelettel és bizalommal tekintett. Ő maga nem értette a felhördülést, gyötrődött, magába roskadt, de nem a katarzis felé tartott, hanem a sérelmeibe és az önsajnálatba ásta magát egyre mélyebbre”. A végleges szakítás valóban nem a sötét időkben történt, hanem a rendszerváltás után. „…akkor robbant fel a kapcsolatvilág, amikor csakugyan minden hatalmi kérdéssé vált”, ismerte el Csoóri Sándor. A rendszerváltással fellángoló „háború” ma s tart. Egyszer azonban ki kell fulladnia. Nagyon érdekel, hogy sor kerül-e valaha egy új monori találkozóra? Addig marad az írókban lejátszódó emberi dráma, mert nem hiszem, hogy ezt bárki is sebek nélkül megússza. A legtehetségesebbek sebei a sajognak a haszonlesők viszont műsebekkel dicsekednek.