Naplójegyzetek, fragmentumok
- július 29., csütörtök
Az elefántcsonttornyok összeomlottak, írta Camus 1939. szeptemberében. Az egyik világháborút követte a másik. Semmi gond! A „boldog utókor” műanyagból készített saját vadonatúj tornyot. Szebbet, fényesebbet és kényelmesebbet, mint a régi volt. Az eredeti elefántcsonttorony zárka volt és fogház, ahová betört a valóság. Az új pedig olyan, mint egy szalon, az író hódolóit fogadja. Légmentesen elzárható, kertje is van, tele szebbnél művirágokkal, melyek sokkal szebben virítanak, mint az eredetiek. Tartósak és nem évülnek el. A kertben az apolitikus irodalomról folyik az eszmecsere. A jelenlevőírók abban versenyeznek egymással, hogy ki az apolitikusabb. Miféle Dante? Miféle Shakespeare? Miféle Thomas Mann? Miféle Ady? Miféle Babits? Miféle Krleža? Miféle József Attila? Miféle Radomir Konstantinović? Miféle Petri? Miféle Nádas? Miféle Esterházy? Miféle Spiró? A műanyagból készült összkomfortos elefántcsonttoronyban időnként kedden cseverésznek a piszkos valóságról, amelytől az írók távol tartják magukat. A politikusok mindezzel egyetértenek, nem győzik hangoztatni, hogy a politika káros van a tiszta művészetre. Valóságos idill uralkodik az elefántcsonttoronyban.