Naplójegyzetek, fragmentumok
2021. június 24. csütörtök
Iszonyú kánikula uralkodik. Most már a teraszon sem cigarettázhatok, mert elönt a forróság és rosszul érzem magam.
G. M. kommentálja nemrégi jegyzetemet és a Blicnek adott nyilatkozatomat a hősök inflációjáról. Elismeri a kormánypárt jogát, hogy a saját embereinek rangos tisztségeket ajándékozzom. Meneszti a közmédia igazgatóját és főszerkesztőjét, akik civilizált országokban kormányváltáskor egyébként is önként távoznak a funkcióból. A helycsere azonban csak a legmagasabb tisztségviselőkre vonatkozik, a szerkesztők, az újságírók maradnak, az új főnökök viszont nem nyirbálhatják meg a közmédia szabadságát. A közmédia rendszeresen megszólaltatja az ellenzéket, különben a diktatúra árnyéka vetül a kormányra. Előfordulnak olyan esetek is, amikor a kormánypárt leváltja az általa kinevezett tisztségviselőt, mert elégedetlen a munkájával. Ekkor sem beszélhetünk áldozatokról, fűzi tovább a gondolatát. Ha valaki tegnap elismerte a párt általi kinevezés jogát, akkor nem tagadhatja meg tőle a leváltás jogát sem. Néha a gazda nagytakarít a vezérkarban. Most is éppen ilyesféle takarítás készül. Áldozatoknak nevezhetjük-e az akolból kiebrudaltakat? Mindezt csak azért fejti ki, hogy emlékeztessen: a pártvilági áldozatokat siratjuk, de megfeledkezünk a hétköznapi élet hőseiről. A szolidaritásról! Azokról, akik nem a saját sebeiket mutogatják, hanem mások érdekében emelik fel a szavukat. Megfeledkezünk a „kisemberek” hősiességéről, kikre rárontanak a kiskirályok kedvébe járók. Ezek – Illyés Gyula versére gondol – „a magánszorgalmú kutyák”. Előveszem Illyés versét, s azon tépelődöm, hogy Ilyésnek bizonyára nyomós oka volt meglepően durva kifejezéseket használni a versében. „Ez volt mégis a legcsúnyább. / A magánszorgalmú dögök, / a nyívók-sívók, hogy a gazda, /ő rúgta őket végre hasba: / coki pokolba, ördögök