Naplójegyzetek, fragmentumok
- május 26., szerda
Eörsi Időm Gombrowiczcsal című naplókötetében jelent meg Eörsi rólam szóló bejegyzése, arról az esszémről, amelyben 27 évvel ezelőtt a nyolcvanas írtam az új kisebbségtudatról, amelyet a napokban megtartott akadémiai előadásomban felelevenítettem. A „magunk revíziójára” gondoltam, ahogy Makkai Sándor erdélyi püspök mondta volt. Eörsi az 1992-ben szerbül, majd nyolc évre rá, 2000-ben magyarul is napvilágot látott esszémet kommentálta. Pompás eszmefuttatás, írja róla Eörsi,. Elismeri, hogy az ébredező „demokratikus” kelet-közép-európai nacionalizmus veszélyezteti a rohamosan fogyatkozó nemzeti kisebbségeket. A népszámlálási adatok kérlelhetetlenek. A jelenség azóta drámai méreteket öltött. Az öntömjénző kisebbségi vezetők és pártok nem néznek szembe a tényekkel,elutasítják a „magunk revízióját”, mert ez csorbát ejtene a tekintélyükön. Lehet, hogy a vajdasági püspökök ugyanúgy éreznek, mint Makkai püspök úr, de inkább hallgatnak. Aztán egy szép napon kiürülnek a templomok. Többször is kétségbeesetten javasoltam a rendszerváltás utáni identitásvédelmi stratégia módosítását, nem elegendő a régi pártállami reflex, végső ideje tudásalapú, versenyképes kisebbségi közösségben gondolkodni. A pártkatonák durván kioktattak. Ám nem csak erre a kérdésre tér ki Eörsi. Már akkor, vagyis 1992 előtt javasoltam, hogy a rugalmas identitású kisebbség komplex tudástőkéjével legyen a kelet-közép-európai társadalmak idegrendszere, ugyanúgy, miként a zsidók voltak a náci zsidóirtás előtt. Nem a közkedvelt híd-szerepre gondolok, hiszen a zsidók sosem képeztek hidat. Egyébként is rémülten gondolok a kisebbségnek szánt híd szerepre, elképzelem, amint a hátamon -néhány ügyeskedő közvetítő közreműködésével – barátkoznak egymással a budapesti és a belgrádi nemzeti reprezentánsok, én meg nyögdicsélek a súlyuk alatt. Nem ilyen, hanem proaktív szerepre gondolok, amellyel autonóm és aktív szerepet vállalva mind az államnemzet, mind az anyaország kultúrájára hatással vannak. A zsidók lélekszámának drámai csökkenése alaposan megtépázta a zsidók képezte összekötőszövetet, baljós vákuum maradt utánuk. Ugyanezt a gondolatot ismételtem meg a napokban a budapesti Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián megtartott előadásomban (Posztjugoszláv irodalmi identitáskaleidoszkóp – zsidó és kisebbségi identitás). Eörsi az Időm Gombrowiczcsel-ban 1994-ben figyelmeztetett: ahhoz, hogy „sok kisebbség egymásba oltsa a különféle nemzeti kultúrákat, demokratikus beidegződések kellenének, széleskörű, érzelmekkel átitatott tudás, amely hirdeti is, hogy a kisebbség nem akadály, hanem ösztönző erő”. Eörsi jól érti, mire gondoltam. A régi defenzív stratégia helyett az offenzív stratégia szükséges. A kisebbség nem maradhat csak egyféle anyaországi zárvány, vagy megtűrt közösség az nemzetállam kebelén, hanem a többségi kultúrák iránti nyitottságával hasson vissza rájuk. A nemzeti kisebbségek így európaizálnák az államnemzeti kultúrákat. A kishitűség helyett önbizalom, a szigetszerűség, a gettósodás helyett aktivizmus, a menekülés helyett versenyképesség, a hagyományba való bezárkózás helyett felkészülés a jövőre, a védekezés helyett kezdeményezés.