2020. december 31. csütörtök
(fragmentumok)
Az ATV-nek adott mai interjújában az EU kapcsán Gulyás Gergely bejelentette: „a magyar kormány a garancia arra, hogy Brüsszel ne válhasson Moszkvává”.
A régi naplójegyzeteimet olvasgatom. 2017 december 31-én délelőtt a Mária neve templom előtt bevártam Anikót, aki a déli misére ment. A templom előtt maximálisan felhangosított zene, a pap kilépett a templomból és kérte a szervezőket, hogy csendesítsék le, legalább addig, amíg a mise tart. Hiába. 2018 szilveszterén többek között ezeket jegyeztem fel: „Délután kezembe veszem Timothy Garton Ash könyvét (A sors édes hasznai), amelyben a szerző lelkesen ír a kelet-közép-európai rendszerváltásról. De nem zárja ki, hogy a régióban bekövetkezhet a legrosszabb: új diktátorok veszik át a hatalmat. Csakhogy ezek nem lesznek olyanok, mint a régiek, írta 1990-ben, tehát 28 évvel ezelőtt. Igaza volt, a mai diktátorok ügyesebbek, rugalmasabbak és ravaszabbak. Javítgatom a Temetetlen múltunkat. Az év utolsó napján az egyik szövegrészbe betoldok egy fontos mondatot: Apám, én nem ilyen szabadságot akartam.” 2019 december harmincadikán délután Szabó Lőrinc Politika című versét olvasgattam. „Magányod / barlangját kard kutatja át. / Lemondás? Nincs! Az üldöző / nem mond le rólad! s a jövő / azé lesz, aki bestiább”. Anikóval vacsorához ültünk, aztán a tévé előtt bosszankodtunk. Éjfélkor hatalmas tűzijáték volt Újvidéken, soha nem volt ilyen látványos. Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: A jövő tényleg azé lesz, aki bestiább. 2020, december végén úgy látom, a helyzet változatlan. A tűzijáték nem volt olyan látványos. Az ég dörög, de a zivatar elmarad.