2019. július 10., szerda
A belgrádi Politika közli Aleksandar Vučić az Elit és a plebsz című, bizonyára nagy port felkavaró cikkét, hiszen az államelnök a legdurvább szavakkal ment neki az elitnek, amellyel kapcsolatban a nemzetét lebecsülő fasizmust emlegetett. Nem tartozom az elmúlt évtizedekben rosszul vizsgázó a pozicionált elit védelmezői közé. Lassan kiderül, hogy a lázadó elit szellemi a rendszerváltásban olyan ellentmondások hálójába került, amelyből ma sem tud kiszabadulni. Nem a nacionalista író-prófétákra gondolok, akik másokat biztattak arra, hogy menjenek a frontra, nacionalista mannával etették a népet, most pedig bűntudat nélkül figyelhetik a Nyugatra menekülő ifjúságot és a szegénységben tengődő népet. Ha van lelkiismeretük, akkor bocsánatot kérnének a nemzetüktől. Nem is azokra gondolok, akik meghúzódtak a szélárnyékban, akiknek Tito rendszere villát ajándékozott, s 1989 után az egyik napról a másikra a kommunizmus mártírjainak kiáltották ki magukat, a demokrácia és a szabadság nagy ígéreteivel hozakodtak elő, de midőn kiderült, hogy mindez csak puszta ígéret maradt, gyorsan visszahátráltak a szocialista korszakban felépített elefántcsonttoronyba. Ők minden rendszerhez alkalmazkodnak. Mostanság egymással versenyezve bizonygatják, hogy nincs más dolguk, csak a szövegírás, és valóban szorgalmasan sorolják fel szenvelgéseiket, úgyhogy még a költészet is csip-csup ügyek raktára lett. Azokról sem szólok, akik örökké hallgattak, mindig bólogattak, minden rendszerben találtak maguknak kényelmes „otthont”. Kicsit patrióták voltak – de mértékkel. Kicsit nacionalisták – de mértékkel. A szerbiai viszonyokat illetően tehát hajlok arra, amivel Mirko Kovač jellemezte az elmúlt harminc év értelmiségi elit nagy részéről az Elit rosszabb, mint a csőcselék című könyvében. Nincs szándékomban védeni az elitet, azonban Vučić érvrendszerre mégis riasztó, hiszen nem egy eszmei értékrend (konzervatív, szocialista, liberális) szerint osztja fel az elitet, hanem aszerint, hogy ki a kormánypárti és ki nem az. Aki nem az, az szerinte a népakarat ellen van, szembe állítja őket a társadalommal. Ez az elitellenes populizmus természetesem nem szerbiai találmány, baljós jelenség az egész Európában. Nem hiszem, hogy egy szocialista, vagy szociáldemokrata értelmiségi manapság kormánypárti lehet, hiszen ennek a kormánynak semmi köze sincs a baloldalhoz. A liberális értelmiségi sem lehet az, hiszen a rendszer egyre inkább autokrata színezetet ölt magára. De a jobboldali konzervatív sem tud megbékélni a populista narratívával. Lassan kiderül, hogy a szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett. Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek a rendszerváltás árvái, akik szinte naponta vívódnak a saját lelkiismeretükkel, hiszen szebb jövőt ígértek, és a kleptokapitalizmusban kötöttek ki.