SIGN IN YOUR ACCOUNT TO HAVE ACCESS TO DIFFERENT FEATURES

FORGOT YOUR PASSWORD?

FORGOT YOUR DETAILS?

AAH, WAIT, I REMEMBER NOW!

Végel László

szombat, 14 december 2019 / Published in Naplójegyzetek

Naplójegyzetek – fragmentumok – 2019. szeptember 2.

2019. szeptember 2., hétfő

Szinte érthetetlen, hogy a 2008-as gazdasági válság paradoxona: hogy a baloldalt sodorta válságba, amely a posztszocialista országokban egyébként is ezer sebtől vérzett. A kapitalizmus válságba került, de a baloldalt temették. Szinte az egyik napról a másikra szégyen lett baloldalinak lenni. Olvasom a fiatal írók és művészek műveit és nyilatkozatait, még a szót is, hogy baloldal fanyalogva ejtik ki. Ez nem lep meg, nem is őket hibáztatom, hiszen olyan környezetben szocializálódtak, amely elidegenítette őket a baloldaltól. Az apák lehazudták múltjukat, vagy szégyellték saját ködbeveszett illúzióikat. A szakadás túl nagy volt, nem hiszem, hogy őszinte párbeszéd jött volna létre apák és fiúk, nagyapák ás unokák között. Vasfüggöny épült fel a nemzedékek között. Örültek, ha egymást békében hagyták. Itt-ott mégis félénken feltűnik a baloldali narratíva, amely csak úgy általában bírálja a kapitalizmust, a helyi kapitalizmus bírálatától azonban tartózkodik. Avantgárd írók és művészek egészen váratlanul a feudális szellemiségű pártok holdudvarában találják magukat.

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

    Naplójegyzetek, fragmentumok január 4., szerda ...
  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

    Naplójegyzetek, fragmentumok december 31., szom...
  • Nemzetállam – kontra nemzeti kisebbség

    Naplójegyzetek, fragmentumok 2022- december 26....

VEGEL Texts

VEGEL TEXTS

  • Bibliográfia
  • Blog
  • Életrajz
  • Galéria
    • Az én Újvidékem - Moj Novi Sad
  • Home2hu
  • Portrék - Portreti
  • Kapcsolat

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

Végel László 1941. február 1-én született a királyi Jugoszláviában, Szenttamáson (Srbobran).

Regény- és drámaíró, esszéista. A hatvanas években foglalkozott irodalomkritikával, a nyolcvanas években pedig színházkritikával.

  • GET SOCIAL

© 2020. All rights reserved.

TOP
  • Magyar
  • Srpski
  • English
  • Hrvatski
  • Deutsch