22026. március 30., hétfő
Immár közel másfél éve hétköznapi életem részei lettek a rendőrkordonok, a védősisakok, a rohamrendőrpajzsok, a gázálarcok, a gumibotok, a paprikasprayek, az elektromos sokkoló eszközök, a rabszállításra alkalmas rendőrségi kisbuszok és drónok, a szolgálati pisztolyok, a bilincsek, a különböző páncélozott járművek, a könnygáz- és füstgránátok.
Az éjszakai szirénázások időnként felriasztanak, álmaim nyugtalanok. Ha kitekintek az ablakon gyakran látom felvonulni a rendőrséget és a csendőrséget, továbbá a demonstráló tömeget. Látom amint a csendőr magasba emeli a gumibotját és ütlegel egy fiatalasszonyt. A készenléti rendőrök körülvesznek egy fiatalembert. A sugárút, amelyen a lakásom található időnként hadszintérre hasonlít. Vučić elnök elutasít minden állítást, miszerint a rendőrség erőszakot alkalmaz. Terroristákról, talibánokról külföldi bérencekről nyilatkozik. Pásztor Bálint pedig puccsistákról beszél, szerinte egyedül Aleksandar Vučić és Orbán Viktor garantálja a biztonságunkat. A környező kávézókban a vendégek a szokottnál hangosabban dicsérik vagy becsmérlik a kormánypártot és annak vezetőit. Ha újságot vásárlok, az elárusítónő arckifejezése rögvest elárulja, hogy élvezem a rokonszenvét vagy az ellenszenvét. Ha a jövő kerül szóba az emberek egy részének elkomorul az arca. A másik rész politikailag optimista, de azért a saját gazdasági helyzetére panaszkodik. A szupermarket pénztárosnője elárulja, hogy jól öltözött úriembereket is lopáson kapnak rajta. A közéleti nyelv eldurvul és kollektív stresszállapotot szül, amely megterheli a szív- és érrendszert, növeli a stroke és a szívroham kockázatát, alvás- és kognitív zavarokat idéz elő, stimulálja az alkohol- és drogfogyasztást és előidézi a munkahelyi teljesítmény komoly visszaesését. Drágán fizetjük meg ezeket a hónapokat.