2026. május 13., szerda
Már kora reggel észlelem, hogy a hívők és a nem hívők milyen lelkesen terjesztik az interneten Németh László érsek a Facebookon kifejtett gondolatait. Igazat adok nekik, hiszen megtisztulásként hangzik az érsek üzenete, miszerint „szembenézésre, önkritikára, megtérésre és megújulásra van szükség”. Minden kétséget kizáróan állapítja meg, hogy „támogatások 99 százalékát gyakorlatilag egyetlen politikai párt döntésein keresztül lehetett elérni”, írta, majd így folytatta: „ebbe a konstrukcióba nem tartottam helyesnek belépni és részt venni, ezért egyházmegyém hosszú időre kimaradt az anyaországi támogatások döntő részéből.” Nem kérte, de merem remélni, hogy az ezzel járó méltánytalanság a következő hónapokban ki fogják küszöbölni. De nem is erről van szó, hanem azokról a furcsa állításokról, melyek szerint „az elmúlt 16 évben tulajdonképpen nem voltak komolyabb anomáliák, és nem akadtak olyan jelenségek, amelyek az egyház részéről világos és egyértelmű állásfoglalást kívántak volna meg, hiszen ilyesmi még a „legjobb” családban is előfordul.” Igen, ez a mondat a lényegre utal. Nem lehet a szembenézésre való intelmeket olyképpen megfogadni, hogy egy kis rést hagyunk az ajtón, de kezünket szorosan a kilincsen tartjuk. Ebben a vonatkozásban szóba hozza a kivárók bölcs hallgatását is, akikről már előre sejtem, hogy rövid idő múlva megszólalnak és egyszeriben a Tisza-párt lelkes prókátoraivá válnak. Szerintem erre sincs szükség. Csupán őszintén kell szólni, írja Németh László „a társadalmi igazságtalanságokról, a közbeszéd eldurvulásáról, a gyűlöletkeltés intézményesüléséről, a korrupció grasszálásáról, emberek rendszerszintű megbélyegzéséről, kiközösítéséről, a velük szembeni gyűlöletkeltésről…” Milyen kevés, esetünkben milyen sok!