2018. július 30., hétfő
Álmomban a Ćirpanova utcában, pontosan annak zsákutcás végén, sétálgatva találkoztam Sinkó Ervinnel. Az utca pontosan olyannak tűnt, mint régen, zárva volt s sarki vegyeskereskedés, amelynek ajtaja elé hajnalban egy teherautóból kirakták a tejgyár munkásai a tejet. Ha éppen hajnalfelé tértem haza a Ćirpanova utcai albérleti lakásomba, ügyesen elcsentem egy liter tejet, ami nem is volt olyan nehéz, mert hajnalkor néptelen volt a Ćirpanova utca. A második szomszédja voltam Sinkónak. Álmomban láttam a bolt előtti tejesüvegeket, a régi helyükön voltak, én éppen el akartam emelni egyet, amikor feltűnt Sinkó Ervin. Tétován ballagott, mint aki nem tudja, hova tartson. Szerettem volna megszólítani, de nem volt hozzá bátorságom. Joggal kért volna rajtunk sok dolgot számon, mert nem tudtunk se lelkesedni, se kiábrándulni. Csak taktikázni a pártholdudvarokban. A Tiltott szerző végre megkönnyebbülhet, mert áthelyezték a Tűrtek közé, hálából ki sem ejti a többi Tiltott nevét. Látok némi haladást is. A Tűrtből Támogatott lett. Ide jutottunk. Azon töprengek, hogy az újvidéki városatyák szerint miért nem érdemli meg Sinkó Ervin, hogy egy utcát nevezzenek el róla. Az európai úttal kacérkodó „multikulturális városnak” miért nincs szüksége Sinkó Ervinre, a Magyar Tanszék alapító tanszékvezetőjére.