2026. augusztus 2., vasárnap
Más kérdés, hogy hogyan éltünk ezzel az európai ajándékkal és miért került sor a további csonkításra és az autonómia megléte ellenére miért került sor a vajdasági magyarság tragikus létszámcsökkenésére. Ha ezt nem mondjuk ki most, akkor néhány évtized múlva valaki majd kimondja a kis szórványok előtt megtartott gyászbeszédben.
Néhányszor kellemetlen tanúnak neveztem magam, de az Időirás, időközben I. kötetének (www.vegel.org) új ráolvasása közben rájöttem arra, hogy milyen kellemetlen a tanúságtétel. Ezekben a napokban számos kisebbsčgi vezető sejtelmesen saját érdemének tulajdonítja be a kisebbségi autonómia bevezetését. Igaz, voltak előzményei kezdte a VMDK Ágostonnal, politikai autonómiával, majd ezen is túllicitált a VMSz a „háromlépcsős autonómiával”, amely tartalmazta a magyar többségű térségek területi autonómiáját is. A nagyvonalú elképzelést. Idővel azonban elhalványodott az autonómia eszméje, úgyhogy a VMSZ úgy lépett be az ellenzéki pártkoalícióba, hogy az autonómia ügye be se került a Szerbiai Demokratikus Ellenzék programjába. Szerencsére Milošević bukása után a Đinđić-kormány csatlakozni kívánt a nemzetközi szervezetekhez, ennek érdekében számos feltételt kellett teljesíteni. Ezek egyike a botrányos a miloševići kisebbségpolitika felszámolása. Ez Szerbiát olyan rossz hírbe keverte Európában, hogy Milošević bukása után tényleg nagyot kellett lépni, nagy engedményeket kellett tenni. Ennek szellemében került sor az új kisebbségi törvények meghozatalára. Đinđić szerb kormányfő ezért vagy húsz tagú bizottságot nevezett, amelynek az elő ülésén személyesen is megjelent és bejelentette, hogy a bizottság célja a kisebbségi autonómiáról szóló dokumentum meghozatala. Utána az EBESZ képviselői megismételték a kormányfő téziseit. A VMSZ be sem nyújtotta a háromlépcsős autonómiáról szóló tervezetét, úgyhogy a bizottság csakis Đinđić javaslatának szellemében gondolkodott. Szó sem volt „komoly „küzdelemről”, csupán teljesíteni kellett a nemzetközi szervezetek elvárását. A bizottságban legfeljebb a árnyalatokról folyt a vita, végső bizottsági dokumentumon egyetlen komoly változást csak a kisebbségügyi miniszter Ljasim Ljajić végezte el, aki az elektori szavazás érdekében megcsonkította, amitől a bizottság két magyar tagja elhatárolódott, mert úgy vélte, nem szabad a magyar kisebbség tagjait kiskorúsítani, azzal, hogy nem választhatják meg közvetlenül a saját nemzeti tanácsukat. Más kérdés, hogy utána hogyan éltünk ezzel az európai ajándékkal és miért került sor a további csonkításra és az autonómia megléte ellenére miért került sor a vajdasági magyarság tragikus létszámcsökkenésére. Ha ezt nem mondjuk ki most, akkor néhány évtized múlva valaki majd kimondja a kis szórványok előtt megtartott gyászbeszédben.