2027. szeptember 29., kedd
Felszámolható-e az autokrata rendszer jogállami keretekben?
Nem bántam meg, hogy júniusban a szokottnál hosszabb időt töltöttem el Budapesten, hiszen éppen ennek köszönve könnyebben értelmezhetem a magyarországi dilemmákat. Nagy meglepetésemre akkor meglepő közhangulattal találkoztam. Egyrészt eluralkodott a polgárok többségében az öröm, a felszabadultság érzése, másrészt viszont feltört elementáris düh ébredt fel bennük, amellyel mindeddig Magyarországon nem találkoztam. Mindenki rendszerváltásról beszélt és igazságtételt követelt. Olyan elmarasztaló szavakat hallottam a Fidesz vezető politikusairól, amelyekre nem számítottam. Az autóbuszban, a villamoson, a metrón sokszor hallottam, hogy bilincsbe velük. Egy pincér elmondta, ha csak teheti, nézi a parlamenti vitákat, hogy időben értesüljön arról, hogy mikor viszik börtönbe a bűnösöket. A taxisofőr részletesen beszámolt a Fidesz politikusainak villáiról, az elrabolt milliárdokról. Minden nap kihullik a szekrényből egy csontváz, magyarázta miután szóvá tettem, hogy Szerbiából érkeztem. Őt azonban ezúttal nem érdekelték a szerbiai események, csak a magyar csontvázak. Mindez nagyon meglepett, mert mindeddig ilyen minősítésekkel nem találkoztam, meglehet azért, mert az emberek suttogva, vagy csak a négy fal között merték kimondani. Ez azonban csak hipotézis, az igazság mégis az, hogy a Fidesz többször is kétharmados parlamenti többséggel került hatalomra. Lehet, hogy vesztére. Erre a közhangulatra emlékszem, amikor a különböző vitaműsorokban felvetik a dilemmát, hogy felszámolható-e az autokrata rendszer jogállami keretekben. A tömeg attól tart, hogy az elszámoltatás felemás módon valósul meg, csak a kis halak kerülnek horogra, a nagyok élvezik majd azt a vagyont, amelyre ez elmúlt 16 évben tettek szert. Akadnak független értelmiségiek, akik azt vetik a Tisza politikusainak szemére, hogy sérti a jogállamiságot, illetve nem eléggé elegáns, ám ők sem válaszolják meg, hogy hogyan lehet helyreállítani a szerintük is erősen megcsonkított jogállamiságot. Lehetséges-e ezt befejezni szép, tiszta fehérkesztyűs kézzel? Ezenkívül nem számolnak azzal a tömeges számonkérő indulattal, amellyel Budapesten szembesültem. Nem lebecsülendő a veszély, hogy az igazságtétel elhúzódása tömeges kiábrándulást szül, ami restaurációs fordulathoz vezethet. Jól emlékszem a Szerbiában történtekre. 2000 után Đinđić komoly fordulatot ígért, az ígéret döcögve valósult meg, Đinđić népszerűsége nagyot zuhant, meggyilkolása után pedig a jogállamiságot hirdető demokratikus nacionalistának nevezhető Vojislav Koštunica a jogállami normák betartása nevében nem számolta fel a régi rend struktúráját. Mi történt ezek után? A hatalomba visszaszivárogtak a kilencvenes évek politikusai, szabad választásokon győzött Milošević szelleme, a jogállamiságot követelő értelmiségiek pedig azon siránkoztak, hogy október 5-át, Milošević bukásának napját nem követte október 6-a. A választók megbosszulták, hogy az egykori ellenzékiek nem teljesítették az ígéreteiket.