Egy-egy jeles közéleti poszt kiérdemlése a régi barátok feláldozását követeli meg. A szó hagyományos értelmében nincs többé barátság, csak érdekszövetség. Manapság veszélyesebb a volt barát, mint a tegnapi ellenség.
2026. augusztus 30., vasárnap
Úton-útfélén hallom, hogy kiveszett a szolidaritás az emberek között. A szomszéd nem segít a szomszédnak úgy, mint régen, mondogatják az ismerőseim. Az uralkodó politikai diskurzusban a kapitalizmus-narratíva uralkodik, az hétköznapi beszélgetésben azonban feltörnek a patinás szocialista emlékfoszlányok, amelyek idővel megszépültek. A legtöbb ember a biztonság hiányára panaszkodik. Bezzeg, amikor a járőrök sétálgattak az utcán az ember még éjfél után is gondtalanul ténfergett a városban. Most a csendőrök az egyetemistákkal vannak elfoglalva, nincs idejük az utca biztonságára. De nem csak az utca veszélyes. A múlt hónapban a háztömböm lakásának liftjében kiraboltak egy idős asszonyt. A lakótársak azt rebesgetik, hogy nem lépjünk be idegen emberrel a liftbe. Igy kezdődik az idegengyűlölet. A kormánypártok tagjai kemény vádakkal illetik a másként gondolkodókat, aztán arra panaszkodnak, hogy kiveszett az egyszerű emberi szolidaritás. Az utcákon, a tereken fekete trikós, fekete kapucnis tagbaszakadt férfiak férfiak elnáspángolják a tüntetőket, könnyű nekik a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a VMSZ kormánya áll kormánya áll mögöttük. A kormánypárti polgárok Vučićot és természetesen a VMSZ-t dicsérik, de háborognak, hogy egyre drágább az állam, a boltokban pedig szinte naponta új árcédulákat ragasztanak fel. Felháborodnak a háborús bűnös Mladić díszes fogadtatásán, de nem akarják tudni, hogy pártjuk a kormányban van. A következmények elmaradnak. Családok roppannak meg, a posztókért vívott küzdelemben a tegnapi barátokból ellenségek lesznek. Egy-egy jeles közéleti poszt kiérdemlése a régi barátok feláldozását követeli meg. A szó hagyományos értelmében nincs többé barátság, csak érdekszövetség. Manapság veszélyesebb a volt barát, mint a tegnapi ellenség. A Bibliát olvasgatom, pontosan Zsoltárok könyvét és azzal vigasztalódom, hogy csak egy régi történet elevenedik fel. „Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől; / Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm,/ Akikkel együtt édes bizalomban éltünk…” Nyilván ez a körünkben mélyen beágyazódott vadkapitalizmusnak is köszönhető, de nem csak ezzel, hanem az általános bizonytalanság szülte kollektív skizofréniával is.