2026. július 19., vasárnap
Utasi Csaba nagyon jól tudta, hogy sohasem volt szabad mindent elmondani – most sem szabad
Utasi Csabával álmodtam. Hogy óvott bennünket baranyai sztoikus attól, hogy egyetlen párt hatalma alá vessük magunkat. A 2001. január 13-án aláírta a jugoszláviai magyar értelmiségiek nyilatkozatát, amelynek első pontja ezt követelte: „Az aláírók csak a szabad, pártoktól független és tárgyilagos tájékoztatást támogatják. A politikusoknak ezért tartsák távol magukat a lapok, a tévé-, és rádióházak irányításától, szerkesztéspolitikájától is.” 26 év után ugyanazok a szavak csengenek vissza Budapestről, amit mi 26 évvel ezelőtt követeltük. A Vajdaságban úgy teszünk, mintha nem értettük volna meg Utasi szavait. A vajdasági magyar értelmiségiek 2021-es nyilatkozata azt bizonyítja, hogy a pártmonopólium nem tegnap kezdődött, hanem a századelőn. Erről is megfeledkeztünk. Aki nem lép egyszerre… így kezdte az esszéjét a HÍD-ban. Ő dacból nem lépett, megállt, mint egy mozdulatlan lassan elhalkuló, majd elnémuló őrszem. Úgy is távozott az élők sorából: sztoikusan, miközben mi romjainkat tatarozzuk és a díszes romok között népi táncokat lejtünk, Megfeledkeztünk róla is és intő szaváról is. Halála alkalmával ezekkel a szavakkal fejeztem be a róla való emlékezést: „Elárvultunk, de talán enyhítünk magányunkon, ha újraolvassuk műveit, mert a kegyetlenül múló idő előbb vagy utóbb arra kényszerít bennünket, hogy pontosabban olvassuk, mint eddig. Az utolsó sétánkon megdöbbenten hallgattam keserű szavait. Arról beszélt, amiről senki sem merészkedik töprengeni, vagy csak félve szól róla, hogy az utolsó húsz évben is utat tévesztettünk. Úgy éreztem, hogy vagy nyilvánosan elmond mindent, az értékőrző értelmiségi vagy leleplezi a körülötte dívó hamisságot, vagy sztoikusan a halált választja. A remete hű maradt önmagához: az utóbbi mellett döntött. Aki akar, ebből is sokat ért. Nagyon jól tudta, hogy sohasem volt szabad mindent elmondani – most sem szabad.”