2026. július 11., szombat
Sok kisebbségkutató, köztük számos jóindulatú ismerősöm és barátom, elnémul a jelenség láttán, mert magában fájdalmasan tudomásul vette, hogy a 21. században a hagyományos kisebbségi közösségek eltűnnek a térképről, helyükbe érkeznek újak, a bevándorlók, akik ellenállóbbak az asszimilációval szemben.
Tarr Zoltán a Társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, a Tisza párt alelnöke saját posztjában kérdezte: „Az a kérdés, hogy a határon túli magyarok elvándorlásához mennyiben járult hozzá, hogy sokan, különösen a fiatalok, úgy érezték: elfogy a levegő körülöttük?” Végre valaki megszólalt ebben az ügyben is. Több mint egy évtizedig reméltem, hogy a „nemzeti kormány,” vagy legalább a köztársasági elnök, Áder János vagy Súlyok Tamás például, felveti ezt a problémát, hiszen ez a nemzet egysége kérdéskörébe tartozik. Úgy tűnik azonban, hogy ezúttal is beigazolódott Schöpflin György tézise: a magyar állam és a határon túli magyarság érdeke nem kerül mindig összhangba. Orbán Viktor európai stratégiájában rendkívül fontos volt az Aleksandar Vučićtyal való barátság, amely mellett másodrendűvé vált a lélekszámfogyatkozás, annál is inkább, mert a helyi vezetők azt bizonygatták, hogy soha nem volt jobb sora a vajdasági magyaroknak, mint a Vučić-rezsim idején. Végső ideje a pártpolitikától mentesen szakszerűen tanulmányozni a kisebbségi közösségek lélekszám-csökkenését és új, a mai kor kihívásaival számoló megoldásokat keresni. A jelenség túl baljóslatú ahhoz, hogy csak a politikusokra bízzuk. Észrevettem, hogy sok kisebbségkutató, köztük számos jóindulatú ismerősöm és barátom, elnémul a jelenség láttán, mert magában fájdalmasan tudomásul vette, hogy a 21. században a hagyományos kisebbségi közösségek eltűnnek a térképről, helyükbe érkeznek újak, a bevándorlók, akik ellenállóbbak az asszimilációval szemben.