Naplójegyzetek

A VMSz kampányol

nyol

2026. április 10. péntek

Pásztor Bálint a arra buzdítja a vajdasági magyarokat, hogy a Fideszre szavazzanak. A székesfehérvári Fidesz-kampány rendezvényén az egész vajdasági magyar közösség nevében beszélt. „Szeretnék köszöntetet mondani Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, – szónokolta – hogy csatlakozzak önökhöz és hozzá ma este a vajdasági magyar közösség üzenetét tolmácsoljam.” Szó nélkül hagyható lenne, ha a pártelnök csupán a VMSZ tagsága nevében nyilatkozott volna, ha a VMSZ tagsága úgy véli, hogy csak Orbán Viktor és a Fidesz képes megőrizni a világbékét, valamint a biztonságunkat és a nyugalmunkat.  Egyébként is elégedettek, hiszen azt állítják, hogy a vajdasági magyaroknak soha nem volt jobb dolguk, mint a Vučić-korszakban, annak ellenére, hogy a két népszámlálás közötti időszakban évben 30 százalékkal csökkent a lélekszámuk. Ez az ellenmondás nem nyugtalanította sem a VMSz tagságát, sem a Fidesz-kormányt. Most sem kommentálom ezt a helyzetfelmérést, ha egy párt igy gondolja, akkor ám legyen. Nem azt kifogásolom, hogy a VMSz a Fideszhez köti a szekerét, ha a párttagok igy akarják, akkor ezt nincs jogom megkérdőjelezni. Ha azonban egy pártelnök az egész vajdasági magyarság nevében nyilatkozik akkor ez számos kérdőjellel jár. Ugyanis egy nagyon éles választási kampány idején az egész vajdasági magyarságot egy politikai párt mögé állítani, azt jelenti, hogy minden vajdasági magyart szembeállít az anyaországi polgárok egy részével, és ezzel konfliktust hoz létre a vajdasági és az anyaországi magyarok egy része között.  Nem tudni, hogy a pár nap múlva sorra kerülő magyarországi választásokon melyik párt kerül ki győztesen, egyben azonban biztos vagyok: nem lesz egyszerű azokat az árkokat betemetni, amelyeket a kisebbségi politikusok ástak.