Naplójegyzetek, fragmentumok
- szeptember 6., hétfő
Az interneten olvasom a hírt elhunyt Vitányi Iván, a nemzeti lét fontosságát ismerő baloldali értelmiségi és politikus. Majtényi László így búcsúzott tőle: „Jelentős szellem volt, azon kevesek egyike, aki a politika alakítójaként is tiszta maradt”. Hatalmas elismerés, talán nem túlzok, ha 100 ember közül egynek sikerül tisztának maradni a politikusi pályán. A szelíd forradalmártól és az elszánt reformertől Orbán Viktor is tisztelettel búcsúzott, érthető, hiszen a nyolcvanas évek végén a baloldali Vitányi felkarolta a liberális Orbán Viktort és a társait is. Az utóbbi években többször találkoztam vele Budapesten, mindig nagy rokonszenvvel beszélt Szerbiáról és Jugoszláviáról, nem rejtem véka alá, főleg Jugoszláviáról, és azok közé tartozik, akik csendesen, de nagy empátiával gyászolták Jugoszlávia megsemmisítését. Csak azt sajnálom, hogy nem beszélgettem vele Illyés Gyuláról, mert a nemzet és a baloldal viszonyát hasonlóképpen határozta meg, mint Illyés Gyula. De Illyés Gyula jutott eszembe ma este is, amikor az ATV-én az egyik Fidesz-funkcionárius hölgy flegmán beszélt a nemzetáruló magyar baloldalról. Tagadjuk meg Adyt vagy Illyés Gyulát? Petőfit vagy József Attilát már említeni sem merem. Babits Mihály feledhetetlen mondata jut eszembe, amelyet a Nyugat folyóirat huszonötéves évfordulójának emlékünnepén olvasott fel: „Baloldalon állunk ma is, az Isten balján, mint Ady állt; s még ahol konzervatívok vagyunk és megóvni akarunk valamit: ott is azt akarjuk megóvni, amit még az Isten is rombolni segít ma.” A baljós időben csodás módon újjászületik az én Adym, akinek sikolyát napjainkban egyre többször hallom. „S óh, jaj, én ott ülök a balján”. Ott ül most is, az Isten balján, úgy vélem egyre magányosabban. Csak annyi erőm maradt még, hogy eldadogjam egy régi 1968 után írt esszém címét.Az Édentől balra . Előtte is, utána is sokféle édent ígértek és sokfélével fenyegettek, mert úgy tűnt, hogy az ígértek mindig fenyegetések voltak, ezért csak azzal válaszoltam, nem fogadom el az ő Édenjüket. hanem indulok az Édentől balra. Az esszére immár nem emlékszik senki, kitörölték a közös emlékezetből, én pedig csak a magam vigaszára gondolok rá az éjféli órákban.