2021. március 31., kedd
Naplójegyzetek, fragmentumok
Vagy egy évvel ezelőtt jelentkezett a vírus és azóta sem került le a napirendről. Táplálja és felerősíti bennünket az amúgy is meghonosodott „demokratikus szorongást” és félelmet. Úgy tűnt, hogy pesszimista vagyok, amikor ezt írtam, hogy nem a vírus hozza létre a bennünk rejlő gonoszt, esetleg csak felerősíti. Szóval, úgy tűnt, hogy pesszimista vagyok, de egy év múltán kiderült, nem eléggé. Vannak olyan mellékhatások, amelyekre nem számítottam. A vírussal kapcsolatban hihetetlen gyorsasággal, keltek lábra az álhírekkel, a hazug híresztelésekkel, amelyeknek veszélye árnyékában könnyelműen hitelt adnak. A fake newst voltak módon magától értetődővé tette. Előtte is virágzott, de azt gondoltam, idővel elhervad. De nem! Szerbiában és Magyarországon máris virágkorát éli, holott csak egy év múlva következnek a választások. El sem tudom képzelni mi vár ránk jövőre. Hogyan védekezzünk? Öntsünk ólmot a fülünkbe. hazudjunk önmagunknak és vonuljunk félre, bíbelődjünk a hallhatatlansággal? Az voltaképpeni háború még nem kezdődött, de a csaták már folynak. Akinek hatalma és pénze van, tisztséget és elismerést ígérve hadrendbe állít az önkénteseit, akiket a remény csatároznak, hogy a választás után nekik van valami elismerés és vállveregetés. Nem, meg lóvé. Esetleg befurakodnak a profik közé. Ennek reményében a mindenre kapható sárdobálók buzgón terjesztik az álhíreket, helyesen a profik a felszentelt műhelyekben megfogalmazzák a győzedelmes stratégiát és elégedetten szemlélik az önkénteseket, akik a közéletben vaktában lövöldöznek közéletben. Az a fontos, hogy nagyot durranjon a mordály! Legszívesebben a független személyekre vadásznak, óta a „csorda gyűlöli a függetleneket” (Nietzsche). Ha csak lehet kerülik, hogy a kormánypárt tekintélyes tagjára lövöldözzenek, mert ki tudja, hátha egy napon oda kéredzkednek be.