Naplójegyzetek, fragmentumok
- február 16. kedd
Válaszolok Nedim Sejdinović kérdésire, amelyeket a tocno.net honlapon kíván megjelentetni. Feltett egy kérdést, amelyen különösen eltöprengek. Miképpen hatott a Covid19 az életemre, kérdi, mivel tudja, hogy nagyon szigorúan betartottam a szabályokat, sokat voltam és vagyok szigorú önkéntes izolációban. Ezen én is eltöprengek, hiszen már egy éve másképpen élek. Alig találkozom valakivel. Egyrészt többet ültem az íróasztal mellett és többet olvastam. Másrészt egyre jobban elidegenedek a napi politikától. Sztoikusan tudomásul veszem a híreket, rendszerint elolvasom néhány magyar és szerb kommentátor írásait. Semmiféle meglepetés nem ér. Akikkel eddig is rokonszenveztem, azokkal továbbra is rokonszenvezek, ahogy látom, a helyzet nem változott sokat. A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt gyanítom a magyar és a szerb társadalomban is. Egy dolog azonban rendkívül fáj, hiányoznak a baráti beszélgetések, amelyeknek köszönve pontosíthatom, esetleg korrigálhatom a véleményemet. A közéleti vákuum depresszív hatását egyre nehezebb elviselni.