Naplójegyzetek, fragmentumok
- február 4., csütörtök
Szerbiai bombahír: az ügyészség vádat emelt a „futballhuligánok” egy csoportja, a Janicsárok nevű szurkolócsapat tagjai ellen. Drogkereskedelemmel, többrendbeli bűnténnyel, köztük emberrablással és gyilkossággal vádolják őket. Letartóztatták a vezetőjüket, Veljko Belivukot is. Persze, a „futballhuligánság” csak fedőnév, a független sajtó arról ír, hogy az állammal együttműködő maffiózókról van szó. Mi történt? Kicsúsztak az állami ellenőrzés alól? Többet engedtek meg maguknak, mint amennyi engedélyezett volt? Ilyesmiről olvasok a független sajtóban, miközben gyakran elhangzik a kérdés: felgöngyölíti-e a bíróság és az ügyészség az állami apparátus egyik vagy másik tagjához vezető szálakat? Az emberek arról beszélnek, hogy Belivuk és csapata vállalta a „piszkos munkát”, így például a tüntetések szétverését is. Hogy valamiféle kapcsolat létezett, azt tanúsítja Belivuk mondata a letartóztatásakor: „Akkor jó voltam amikor elástam Jajinciben a fegyvereket?” Történt ugyanis, hogy Jajinceben fegyvereket találtak, mire a kormánysajtó és a kormánypolitikusok ebből azt a következtetést vonták le, hogy a volt elnök Tomislav Nikolić elleni merényletkísérletről volt szó. Ha ez igaz, akkor megrendezett történetről van szó. Azokban a napokban nagy volt a sajtóvisszhang, idővel azonban minden elcsitult. Volt – nincs. Most Belivuk kibeszéli, hogy a megfelelő szervekkel egyetértésben ő ásta el a fegyvereket. Igazat mondott? Megtudjuk-e valaha? Lehet, hogy a „boldog nemzedékek” néhány évtized múlva egészen véletlenül rábukkannak a titkos aktákra, de közömbösen porosodni hagyják őket. Higgyem azt, hogy egyszer ez is bekövetkezik?