2021. január 22., péntek
(fragmentumok)
(…) Az interneten böngészve döbbenten olvastam a hírt, hogy 65 éves korában Amerikában elhalálozott Mira Furlan, horvát színésznő, aki a „rentábilis” nacionalista fészek helyett az önkéntes exiliumot választotta. Nem alkudott meg a mélységes meggyőződésből vagy opportunizmusból nacionalistává lett kollegáival. Szörnyű volt olvasni a róla szóló gyalázkodó cikkeket. Természetesen nemzetárulónak bélyegezték meg. Mira Furlan keserűen „megköszönte” kollegáinak, akik mindezt némán szemlélték. Hallgattak azok, akikkel Držić, Turgenyev. Molier és Shaw drámáiban együtt szerepeltek a színpadon. Újra kiderült bűnösök között cinkos, aki néma. Lehet, hogy akad majd valaki, aki erről is ír egy drámát, mint ahogy Slobodan Šnajder megírta a Horvát Faustot. Szeretnék látni egy ilyen előadást, mert csak a színpadon lehet a „néma cinkosokról” beszélni, hiszen a némák úgysem tesznek vallomást arról, hogy miért hallgattak, amikor kollegáik nevét kitörölték a művészeti életből. Voltak – nincsenek! Mirjana Karanović a jugoszláv színház nagy primadonnája az első között szólalt meg: nem képes feldolgozni a halálhírt, hiszen Mira Furlan az élete része volt. Rade Šerbedžija megható búcsúbeszédében elmondott mindent: a legszebb volt és a legjobb, ezenkívül – szocialista. Horvátország mind a mai napig nem kért tőle bocsánatot. Abban a szerencsében részesültem, hogy 1986-ban a nemrég elhunyt Dušan Jovanović mutatott be Mira Furlannak a ljubljanai Slovensko mladinsko gledališče klubjában. Nyílt és okos, különös szépség volt, de emellett rendkívül szerény, akivel a legszubtilisebb intellektuális kérdésekről is volt véleménye. Azóta is úgy él az emlékezetemben, mint a Jugoszláv Szépség, aki hű maradt önmagához. Exiliumát megszenvedte, mi pedig – ha maradt bennünk még némi tartás – távozását akár büntetésnek is nevezhetjük. Joggal büntetett meg bennünket. Amerikában nem teljesedhetett ki nagy színészi tehetsége: ebben is példát mutatott, elveinkért időnként áldozatot is kell hozni. Viszont, a spliti Feral Tribune nevű ellenzéki újságban tanulságos esszészerű jegyzeteket írt, újabban pedig a Nova S portálon olvastam tengeri élményeimet is felidéző megható jegyzetét. A szárazföldön a tengerrel szemben – döbbent rá -, hogy a történelem foglyai vagyunk, de ha belépünk a vízbe akkor ez az emlék szétporlad, olyan lesz, mint a tenger tajtékja. Minden eltűnik mintha sohasem létezett volna. Megszabadulunk a bilincsünktől. Egyszerre könnyedek leszünk, fluidok, életvidámak. Egyszerre feléledünk. Így írt Mira Furlan én pedig arra gondolok, hogy látom-e még valaha a színésznő szabadságélményét felidéző tengert.