Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. november 25., szerda
(…) A tavaszi rendőrségi órák idején vagy két hónapig az utcára sem tehettem ki a lábam, ennek köszönve valamiféle megkönnyebbülést éreztem. Úgy találtam, hogy a vírus legalább látszólag levette a vállamról a gondokat. Eszembe jutnak az évekkel ezelőtti karácsonyi séták Anikóval. Ballagtunk az utcán és az ablakokat figyeltük: hány ablakban voltak kiállítva a fényes karácsonyi díszek. Évről-évre mind kevesebb fényes ablakot láttunk. Helyettük a kisebbségi politikusok sikertörténeteiről olvasok, akik azzal büszkélkednek, hogy hány bársonyszéket ajándékozott nekik a Szerb Haladó Párt. Arra gondolok, hogy az idei karácsonykor hány kivilágított ablakot látunk a városban, ha egyáltalán lesz még kedvünk és erőnk a hideg téli estéken kószálni. Belenyugszom, az idők egyre depressziósabbak, minduntalan a rendről hallok, de ez a rend egyre unalmasabb tehát veszélyesebb. Ha az ember nem kíván magának ellenségeket, akkor úgy kell viselkedni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Kis magyar világunkból hiányzik a művelt mérlegelő, visszajelző, értékeket ápoló polgári réteg, amely jelzi az íróknak, hogy valami nincs rendben, hazudni nemcsak neveletlenség, hanem stílusbotrány is. A hazugság, az elkendőzés rossz stílusra vall. Ugyan milyen lesz a közösség nélküli helyzetben születő, a vákuum határtalan szabadságával büntetett irodalom? Írhatunk szabadon, amiről csak akarunk, úgysem szólunk senkihez. Nem ilyen szabadságot akartam! A vírusveszély és a karantén feladta a leckét és figyelmeztetett: maradj otthon, odakinn nagy a könyöklés. A karanténból némi derűvel szemléltem, hogy a hatalmat kisajátító Új Osztály parádéját, az oligarchák már elfoglalták a helyüket, csak a személyzetet kell kiválasztani. Ki lesz az ispán, a komornyik, az inas, az írástudó, a kidobólegény, a portás, stb? Tart még a casting. A régi tisztségviselőket az elmúlt két-három évtizedben felváltották az újak, vagy Márait parafrazeálva: Dögei elvtárs átöltözik és Szappanos nemzettárs lesz. Egyik sem kedvelt túlságosan – sem Szappanos nemzettárs, sem Dögei elvtárs, hol az egyik, hol a másik szabta/szabja ki a szilenciumot. Lesz dolga az új „személyzetnek” is. A jövőnk unalmas lesz. Néhány szókimondó, meggondolatlan és forrófejű mindig születik, ha pedig a „tökéletes kisebbségi demokráciánkban” végleg eltüntetik őket, akkor a mesterségesen gerjesztett izgalom kedvéért újakat fognak kitalálni. Egyébként ők sem fontosak, nyugtázom az önként választott kis karanténomban.