Naplójegyzetek . fragmentumok
2020. augusztus 17., hétfő
Immár nem csak az egyházat sajátítja ki az új uralkodó osztály, hanem a vallást is. Még jobban bekebelezi, mint a kommunisták. Ha igy folytatódik, akkor Kelet-Közép-Európában minden nemzetnek saját külön istene lesz, aki sértődötten méricskéli a másik nemzet istenét. A nemzeti egyházak esetében ez elkerülhetetlen. Rousseau hajszálpontosan diagnosztált: a nemzeti egyházak hasznosak az államnak, de kárt okoznak az emberiségnek. Viszont a katolikusok esetében másról van szó. „A kereszténység természeténél fogva egyetemes vallás – fejtegette Rousseau – amely semmi kizárólagossággal nem bír, semmi lokális elvet nem ismer el, ami inkább megfelelne az egyik vagy a másik nemzetnek. Isteni alkotója minden embert magához ölel határok nélküli emberszeretetében, azért jött, hogy eltörölje a nemzeteket elválasztó határokat, hogy az egész emberi nemet egyesítse a népek testvériségében.” Nyilván a hívő ember számára feloldhatatlan ellentmondást jelent a kereszténység egyetemessége és a nemzeti érzés lokalitása. Rousseau azonban nem áll meg ennél az ellentmondásnál. Úgy véli, hogy a humanizmus sem egyeztethető össze a hazaszeretettel. ”A törvényhozó, aki mindkét értéket meg akarja őrizni, mindkettőt el fogja veszíteni”, írta. Az utóbbi állítás arra utal, hogy ezeket az ellentmondásokat nem lehet problémamentesen összhangba hozni. Vagy-vagy! Ez viszont a fundamentalizmus útja lenne. Sokféle fundamentalizmusról tudunk. Az iszlám csak az egyik a sok közül. De van keresztény fundamentalizmus is, mint ahogyan ezt Žižek kifejtette és van kozmopolita fundamentalizmus is. Aki viszont azt állítja, hogy megteremtette a szintézist az vagy politikus vagy pedig ámítja magát. Van azonban egy harmadik lehetőség is, ami majdnem tabutéma. Ismerjük el, hogy lelkünkben szüntelen harc folyik a különböző ellentmondások között. Viaskodunk velük, ugyanúgy mintha angyalokkal vagy démonokkal vívódnánk.