Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. április 4., szombat
Ma délután 1-kor kezdődik a hétfő reggelig tartó kijárási tilalom.
Jóval Danilo Kiš szabadkai díszpolgári kinevezése előtt a szegedi Tiszatáj 2014. szeptemberi számában közzétettem Kiš-esszésorozatomat, melyben szóba kerülnek azok, akik mostanság ünneplik Kišt. Ha van valaki, aki távol áll Kis világától akkor az Bogdan Laban, szabadkai polgármester. Most ő ünnepli. Valójában egy személyről van szó, hanem egy jelenségről, vagy még többről. A kaméleonok koráról. Ma sok művész és író Kišsel próbálja kozmetikázni a múltját. Persze, mértékkel, óvatosan és igencsak ravaszul, hiszen egy szót sem ejtenek a nagy író nacionalizmusellenességéről. Az udvari értelmiség, „fertőtlenített” Kiš-képet rajzol meg, „ápolja a Kiš-kultuszt”, de egy árva szót sem szól Kiš világnézetéről. Meg a saját sunyiságukról. Felveszik az állami díjakat, és nem emelnek szót kollégáik, egykori barátaik elhallgattatásáról. A múltkoriban utaltam Koncz Istvánra, aki átvette a HÍD-díjat és számonkérte Sziveri János meghurcolását. Az említett esszémben végül egy bizarr jelenetben ábrázolom, hogy a mai hatalom hogyan sajátítja ki Danilo Kišt. Nem csak Kisről van szó, manapság azok emelnek szobrot Borislav Pekićnek, akik életében meggyalázták. Szerbia köztársasági elnöke megkoszorúzza Zoran Đjinđić sírhelyét, holott évekkel ezelőtt éppen ő tépte le a Zoran Đjindjić utcatáblát, hogy helyére a háborús bűnös Ratko Mladić tábláját helyezze. Mindezek után nem szabad azzal ámítani magunkat, hogy a rendszer kiszolgálói dilettánsok. A náci rendszer sem csak a dilettánsokat kedvelte. Jean Amery figyelmeztetett arra, hogy Hitler újságjában a Völkische Beobachterben dicsérték Novalist, ugyanúgy kisajátították az avantgárd Gottfried Bennt, mint Richard Wagnert. A neveket lehetne sorolni tovább.