2019. június 23., vasárnap
(…) Ki fogja megírni a XX. század második felének Magyar Trilógiáját. Megszülik-e a magyar író, aki feltárja annak a fiatalembernek az érzésvilágát, aki a Nagy Háború befejezésekor 18 éves volt? Hová tűnik az ártatlan tekintet? Hol követi el az ártatlan fiatalember az első vétkét? Ártatlan maradhat-e az ember ebben a történelemben? Vagy ilyesmiről felesleges elmélkedni? Vagy emlékezni! Csak azokat a műveket említem, amelyekre határozottan emlékszem. Márai: Egy polgár vallomásai (nem került be a magyar irodalmi kánonba), Sinkó Ervin: Optimisták (nem akarunk tudomást venni róla) Babits Mihály Halálfiai (nem került be a magyar kánonba) Déry Tibor: Befejezetlen mondat (nemigen emlegetjük), Illyés Gyula: Puszták népe és a Magyarok című naplójegyzet-kötetet. (megfeledkeztünk róla), Móricz Zsigmond: Úri-muri (megtűrjük), Márai Hallgatni akartam című esszéprózája és naplója 1955-45-ből (csak legyintünk), hogy csak néhányat említsek. A lista bővíthető. Megszületik-e azonban napjaink magyar ellentmondásainak gyökerét feltáró könyv, amelynek a súlya alatt valóban beszakad a magyar asztal?
Belgrádban ítéletidő.