2026. június 11., csütörtök
Az irodalom a sötét időkben olyan válaszokat képes adni, amire más erők képtelenek. Mégis gyógyíthatatlan reménykedő vagyok, annak ellenére, hogy remények sok buktatóval jártak. Leginkább akkor tévedtem, amikor reménykedtem.
A délelőtti csepergő esőben Anikóval elsétáltunk az ünnepi könyvhét megnyitójának helyszínére, ahol találkoztunk a jól ismert debreceni Alföld nyomda vezetőivel. A nagymúltú nyomda nevével a saját könyveimben is találkoztam. Biztattak, hogy délutánra kisüt a nap, szép időben nyitom meg az ünnepi könyvhetet. Meglátogattuk a Munkácsy kiállítást. Leültünk az egyik kávézóban, figyeltem az embereket, szerettem volna olvasni a gondolataikat. Debrecenhez ugyanis egy különös élményem fűződik. Április 11-én a tévén néztem Magyar Péter debreceni kampányzáró gyűlését. Ebben a városban a Fidesz mindeddig fölényesen nyerte meg a választásokat. A kampányzárón megtelt a főtér és a rányíló mellékutcák is. A tömeg lelkesen üdvözölte az ellenzéki párt vezérét. Az esemény afféle népünnepélyre hasonlított. Olybá tűnt, mintha a Tisza győzelmét ünnepelték volna. Ha Debrecenben ekkora az eufória, gondoltam, akkor ez azt jelenti, hogy nem csupán győz a Tisza, hanem eléri a kétharmadot is, mondtam Anikónak. Már januárban feltételeztem a Tisza győzelmét, de arra nem számítottam, hogy Debrecenben is győz. Mindez csak újabb bizonyíték arra, hogy mennyire kiszámíthatatlan a jelenünk. Ebben a helyzetben nyitottam meg az ünnepi könyvhetet. Tudom, hogy az irodalom és a művészet elvesztette régi rangját, hatását, megbecsülését. Hogy emiatt mennyire felelősek az írók és az értelmiségiek, abba nem merek belebocsátkozni. Egyedüli reményem, hogy a 20. századi baljós időszakokban az irodalom és a kultúra hirtelen nagyon fontos lett. A háborúkban többet olvastak, mint a békében. Az irodalom a sötét időkben olyan válaszokat képes adni, amire más erők képtelenek. Mégis gyógyíthatatlan reménykedő vagyok, annak ellenére, hogy remények sok buktatóval jártak. Leginkább akkor tévedtem, amikor reménykedtem.