Ferenc pápa gondolatai 2016. július Választási spektákulum Végignéztem a szélsőséges nézetekkel kacérkodó, majd a középre húzódó elnökjelölt Roland Trump választási beszédét. Spektakuláris választási agitációt vezetett: Obama elnöksége idején…
Urizáló barbárság 2016. július Nacionalizmus – frakkban Az éjjel József Attila verseit olvastam. Előbb csak találomra lapozgattam a kötetben, amelyben a következő szavakra bukkantam: tőke, proletár, kizsákmányolás. Egyik…
Az értékrendek találkoznak 2016. július Szlogenek és golyók Már nem is tudom számon tartani az újvidéki nyáréjszakai gyilkosságokat. Persze, Újvidék csak afféle csúcstartó. Valahol Szerbiában egy férfi megerőszakolt…
Elie Wiesel története 2016. július Vajdaság, kormányváltás után Tegnap délután egy társasággal az egyik Duna parti étteremben ebédeltünk. Szóba került a vajdasági kormányváltás. Engem nem az egyik, vagy…
Javítóvizsgák 2016. június Kaméleoni világba keveredtünk Az utóbbi hónapok vajdasági vitáiban többször is a mellemnek szegezték a kérdést, éspedig a következőképp: kikkel rokonszenvezek, azokkal, akik az egyik vagy…
Fekete péntek 2016. június A barátság ára Hszi Csin-ping kínai államfő szerbiai látogatását a sajtó történelminek nevezte, hogy mitől, az nem derült ki. Az ünnepély hőfoga is leírhatatlanul…
Felelőtlen elit 2016. június A slemilségről Örömmel vettem Urbán Andrásnak a Kosztolányi Színház igazgatójának a meghívását, miszerint Szabadkán a Kosztolányi Színházban kerülhetne sor a Balkáni szépség, avagy Slemil…
A Balkán újra nyugtalan 2016. június Bénító vákuum-érzet Noha nem meglepő, úgy teszünk, mintha az lenne. Hitetlenkedve olvassuk Bárdi Nándor kisebbségkutató kijelentését, miszerint a „burgenlandi, a szlovéniai, a…
Emberarcú antikommunizmus? 2016. május Cafatokban az isztriai kerítés Zágráb után kisvártatva feltűnik a horvát-szlovén határ. Belépünk az omladozó schengeni birodalomba. A migránsok rohamán ideiglenesen túl vagyunk, azonban ez…