„Amikor a centrum beszél” – jegyezte meg Ulf Hannerz a stockholmi egyetem professzora, -, „a periféria hallgatja, és többnyire nem beszél vissza.” Valójában ez a globalizmus egyik vezérelve, de ugyanez a nemzetállam alapelve is.Vajon a nagy francia forradalom jakobinus centralizmusa nem volt kegyetlenebb a másságok iránt, mint a mai globalizáció? Vajon Hitler globális nemzetkoncepciójában nem […]

Vagy hat évvel ezelőtt, 1996-ban, egy belgrádi szerb kiadó kiadta a Nagy Közép-Európai Lakoma bevonul a Pikareszk Regénybe című „beszélyemet”, amelyben a határ képviseli a regény terét (és talán a hősét is): mindenki azt rohamozza, azt akarja bevenni, átlépni, meghódítani és megsemmisíteni. Az (ország)határ talán a legnagyobb közép-európai rögeszme és trauma, hiszen az minden tér […]

Végel László az a vajdasági magyar író – s ebből következően az egyetlen -, akinek előbb jelennek meg a könyvei szerb fordításban, mint magyarul. Végel töretlen lendülettel írja esszéit, regényeit, drámáit, elbeszéléseit, Vickó Árpád pedig lankadatlan szorgalommal készíti értő fordításukat, én meg képtelen vagyok elképzelni, minek. Van, lenne értő olvasója Végel szerbre fordított írásainak? A […]

(Végel László: Parainézis) Történik Újvidéken, a múlt század – milyen furcsa ma ezt írni a közelmúltról, hogy múlt század, sőt múlt évezred -, tehát a múlt évszázad hetvenes éveiben, hogy Damján Pál, Damján Gábriel nevelőapja, háború előtti kommunista, majd partizán, végül a szocializmus anyagi-politikai-hatalmi haszonélvezője a kor és a társadalmi mozgások kényszere alatt múltja kapcsán […]

(Az ábrahám kése c. kötetről. Részlet.) Az ilyen színházi írások közé, amelyek a maguk alkotói erőfeszítését nem a sablonos modellekből és a sztereotip ismétlésből nyerik, sorolható mindenféleképp Végel László munkája is. Egy olyan alkotóé, aki prózát, esszét ír, központi területe a színházi kritika, méghozzá olyan színházi kritika, ami a kortárs színház igazságának esszéisztikus megközelítésén és […]

(Az Ábrahám kése. C. esszékötetről. Részletek) Ez az „örök sóvárgás” a Történelemre, ez a transzcendens utópizmus a rejtett és személyes témája a kötet utolsó írásának, a Vallomás és töprengésnek is, ennek a hitnek a latolgatása folyik a vívódó „feljegyzésekben”. Végel konstatálja a „marxista reneszánsz” és a vele összhangba került kritikus avantgárdizmus pillanatának tűntét, a politikai […]

Végel szétzilált „ICH”-je az aszfalt színtiszta terméke, ami az élvonalban ritkaságnak számít. (Talán nem szólítottak már fel annyiszor minket arra, hogy pirulákról meg magnetofonokról írjunk?) De hol is lézeng ez az „ICH”? A FAKSZ − a KLUB − a „KONSZOLIDÁLT MÉRNÖK” − a VÁR mind-mind városi legenda, ahogy városi a szaftos, folyékony és olvasható szleng […]

Az „Egy makró emlékiratai” Aleksandar Tišma fordításában azt a dimenziót viszi bele kortárs irodalmunkba, mely az utóbbi huszonöt év során mindig is hiányzott belőle ahhoz, hogy teljes mértékben korszerűvé váljék: aktuális, korszerű tartalmat csakúgy, mint e tartalom modern megformálásmódját.A maga tartalmi-tematikus és kifejezésbeli erényeivel ez a regény, mely nem konvencionális irodalmi eszközökkel beszél azokról az […]

(Az Egy makró emlékiratairól) Ami a nyelviséget illeti, valóban nem kívánt megfelelni az elvárásoknak, bizonyos referencializáló nyelvi igényeknek például egyáltalán nem. Irritáló lehetett, hogy sem dialektológiai pontosságra, sem pedig szociolingvisztikai megbízhatóságra nem törekszik, „ez a nyelv nem létezik” (Tomán). Mai látószögből úgy tűnik, a szóban forgó nyelvi attitűd, bizonyos törekvéseiben egészen máig terjedő távlatokba mutat: […]