Egy makró, avagy unalmas az ember, ha múlttá válikA. Gergely András Végel László: Egy makró emlékiratai, Noran Libro, Budapest, 2017.,In: peri-mikro-szkóphttps://sites.google.com/view/peri-mikro-szkp/202021-40/egy-makr%C3%B3-avagy-unalmas-az-ember-ha-m%C3%BAltt%C3%A1-v%C3%A1lik A múlttá válás esélye, s közben a pusztulás mindenkori íze ülepedik rá Végel László újra megjelent regényére. Az Egy makró emlékiratai ötven év múltán jelentek meg (ismét), s ismétlik az élményt, mit kinek-kinek ’68-as

Magyar Narancs, 2014/9. (02. 27.) Hogy a két vajdasági alkotónak, a prózaíró Végel Lászlónak és a rendező Urbán Andrásnak közös produkcióban találkozniuk kellett, az természetes. Végel írói érdeklődését már évek óta a hazátlanság érzését jelentő területenkívüliség és ugyanakkor egy városhoz, Újvidékhez való kötődés kettőssége jellemzi, ahogy többek között Exterritórium, Hontalan esszék, Bűnhődés, illetve Újvidéki trilógia,

Egy illúzió múltja Végel László Temetetlen múltunk Jánossy Lajos https://litera.hu/magazin/kritika/egy-illuzio-multja.html Litera, 2019. június 15. Művében talán minden eddiginél komplexebb, a korábbiaknál is megrázóbb, a magyarországi és a balkáni térség történelmi-politikai-kulturális mintázatát ismételt, ám az idáig vezető, fényes reményekre sosem jogosító könyveihez képest is keserűbb erőfeszítéssel feltáró műveletet hajtott végre. – Végel László Temetetlen múltunk című

ESSZÉ A NEOPLANTAISÁGRÓL BERÉNYI EMŐKE “Mindenki zsidó” (Esszé a neoplantaiságról) Híd, 2014/8. Végel László Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című városregényének középpontjában egy imaginárius societas1 áll, amelyben „valamennyien gyilkosok unokái vagy legalábbis örökösei vagyunk. De megnyugtatjuk magunkat, a gyilkos mindig a másik, a vérengzés úgy kezdődött, hogy mi csak visszalőttünk” (237). Neoplanta a sorozatos illúzióvesztések,

[Takács Ferenc laudációja; elhangzott: Haris Park, 2019. november 24-én] Hévíz, 2020/1 Amikor odaültem íróasztalomhoz, hogy megfogalmazzam a Városmajor 48 alapítvány életmű-díjában részesülő Végel László ünnepi laudációjának a szövegét, jónak láttam, ha először is némi fizikai előkészületeket teszek a rám váró szellemi erőfeszítések megkönnyítése végett. Könyvespolcomról áthordtam asztalomhoz a tulajdonomban levő Végel-köteteket, majd a nyomtatóm tetején

Hazudni magunknak történelmet Végel László: Temetetlen múltunk. Önéletrajzi regény ( http://www.barkaonline.hu/kritika/7130-hazudni-magunknak-tortenelmet?fbclid=IwAR1jcmxG5XKAwd9979efRw5ZYp0A6io4zjWhrCWEoLCnaxCSDqucvpFL2 ) A város, Újvidék (Neoplanta–Novi Sad–Neusatz) történetét a betelepültek szemszögéből elbeszélő Lazo Pavletić szerb fiákeres mellett ott ül, s nemcsak hallgatja, hanem a történetek visszképét/tükrét, azaz saját verzióját is elénk tárja, elmondja az író-elbeszélő. De nemcsak ebben, a városregénynek aposztrofált művében, hanem a(z) –

Magyar Nemzet 2019. JÚNIUS 21. PÉNTEK 10:18 Exhumált ország VÉGEL LÁSZLÓ TEMETETLEN MÚLTJA Novák Miklós Végel László exhumálta az ő Jugoszláviáját, s temetetlen múltunkként tárja most elénk. Ingoványos terep, vakmerő kísérlet, ha valaki a személyes sorsán keresztül próbálja megmérni, sőt megítélni a történelmet feszítő erőket. De rendben, mondhatja az olvasó, hiszen a szerző Márai Sándor