Naplójegyzetek, fragmentumok
- március 5., szombat
Az ÉS tegnapi számában Bíró Sz. Zoltán emlékeztet az orosz állami hírügynökség, a RIA-Novosztyi még február 27-én kitett s azóta levett cikkére – a világháló persze megőrizte –, amelyben a szerző, egy bizonyos Pjotr Akopov megfogalmazza Kreml propagandaüzenetét. Hosszasan foglalkozik Ukrajna inváziójával. Szerinte „Oroszország helyreállítja hajdani egységét”, ami azt jelenti, hogy a „nagyoroszokon kívül a kisoroszokat és a fehéroroszokat is” magáénak vallja. Mindannyian oroszok. Ez összhangban van Putyin kijelentésével, amely kétségbe vonja Ukrajna állami létét és nemzeti azonosságát. Egyszóval: ukránok nincsenek. Akopov szerint Oroszország nem engedheti meg, hogy a három keleti szláv nép hosszú időn át elkülönülten éljen. Ha megengedné akkor „azzal nemcsak őseink emlékét árulnánk el, de utódaink átka is sújtana bennünket, azért, mert megengedtük az Oroszhon szétesését”. Ebben a helyzetben – magára vette Putyin a „történelmi felelősséget” azzal, hogy az ukránkérdés megoldását nem halogatta és nem hagyta az utódokra. Putyin pedig úgy beszél, mint egy Dosztojevszkij mellékszereplő. Szocsiban egy tanácskozáson arról beszélt, hogy amennyiben Oroszország az agresszió áldozata lesz, az oroszok, mint mártírok a mennybe kerülnek, az agresszorok pedig egyszerűen megdöglenek. (2018. október 18.) Azt hiszem jelenlegi háború idején Dosztojevszkijt kell olvasni. Most kezdem érteni nyugtalanságomat, amit Dosztojevszkijt olvasva ébredezett bennem. Stendhal regényeit olvasva az saját világomban éreztem magam. Dosztojevszkij zseniális regényei azonban olyan világokat tárt fel, amelyek rám törnek, nem idegenek, csak félelmetesek.
