- február 13., szombat
(Naplójegyzetek, fragmentumok)
Gyakran hallok rendkívül magabiztos politikai kijelentéseket Szerbia és Kína nagy barátságáról. Hogy mennyit számít a politikában a barátság, abban cseppet sem vagyok biztos, legfeljebb arról lehet szó, hogy létezik érdekelvű barátság. A közgazdászok azonban nem a barátságról beszélnek, hanem a kamatokról. Így például Szerbia legutóbb 7,35 milliárd dollárt vett fel Kínától. Húsz év alatt kell a tartozást leróni, ám a kamat évente 220 millió dollár. Ez azt jelenti, hogy csak a kamat 4,5 milliárd dollárt tesz ki. Hogy ez mennyire kifizetődő, azt majd a közgazdászok mondják meg. Ha jól befektetik, akkor nyilván hasznosnak bizonyul.
Tamás Gáspár Miklós meggondolkodtató Antitézisek című könyve kapcsán négyféle államkapitalizmusról nyilatkozik, közéjük sorolja a kelet-európai államkapitalizmust. Megkülönböztetett érdeklődéssel olvastam, hiszen abban élek és úgy tűnik elég pontos leírást ad róla. „A kelet-európai rabló jellegű, obskurantista és represszív államkapitalista kísérletek viaskodása az EU „modernista” államkapitalista bürokráciáival: szánalmas látvány”, állapítja meg. A kapitalizmus eddig is szétszálazódott, de újabban a különbségek egyre határozottabb kontúrokat vettek fel. Ki gondolta volna 3-4 évtizeddel ezelőtt, hogy a Kínai Kommunista Párt tagjai sikeresen fogják építeni a kapitalizmust? Én nem! 2004-ben svájci tartózkodásom idején a Neuer Zürcher Zeitungban azt olvastam, hogy Kínában többszáz milliárdos és többezer milliomos létezik: Felkaptam a fejem, majd rábólintottam: persze, hiszen kapitalizmus van. Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem fordul elő. Képzeljük el, hogy Mišković jambusokban szerelmes verseket ír. Vagy pedig Mészáros hexameterekben foglalkozik a haza gondjaival.
