Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. november 11., szerda
Igen tehetséges, művelt emberek vállalják a középszerűséget, ami abból derül ki, hogy nyoma sincs az eredeti megbotránkoztató gondolatoknak. Beszélhetünk-e ezek után a kiváló képességűek mediokráciájáról? A folyóiratokban, a különböző portálokon olvasható színvonalas cikkeket olvasva, olyasféle érzésem támad, hogy ezekkel a gondolatokkal már megismerkedtem. Olvastam őket, nem is egyszer. Hiányoznak a megbotránkoztató gondolatok, hiányzik a meghökkentető eredeti eretnekség. A szeszélyes kaland. A melléfogás varázslata. Nietzsche a saját korában megbotránkoztató volt, szerencsére mondén híveinek mind a mai napig nem sikerült „megszelídíteni” és elhelyezni a hermetikus aranykalickába. Ezért gyakran teszem félre az „unalmas zsenik” írásait és Nietzschét veszem elő. „Annak a költőnek, aki nem a valóság szerelmese, múzsája sem a valóság lesz, és beesett szemű, madárcsontú gyereket fog szülni neki”, írta az Emberi, nagyon is emberiben. Ha manapság a költészettel kapcsolatban bárki venné a bátorságot, hogy ilyesmit állítson, akkor számíthat arra, hogy keresztre feszítik, hiszen a valóságtagadás napjainkban egyre snájdigabb lett. Lelkesedünk a madárcsontú gyerekekért. A szocializmusban az apolitikus értelmiségi volt az eszménykép, a posztszocializmusban pedig a valóságból menekülő szűzi pártszimpatizáns.
Újabb gyilkosság Belgrádban. Ki tudja eldönteni, hogy hányadik az utóbbi hetekben.
Az elmúlt 24 órában Szerbiában 3536-an voltak fertőzöttek és 21 ember lelte halálát.
