Figyelem a körünkben lezajló acsarkodást. Csak azt tudom megismételni, amit már 2007-irtam és megjelent a Négyszemközt Máraival címá kötetemben .
(Sikoly és stallum) A választási kampányban egyre gyakrabban adódik a kérdés: kik is a „hiteles magyarok”. Az egyik kisebbségi politikus szerint azok, akik feliratkoztak a választási listára. És akik nem? Nos, mit kezdjünk azokkal? Sehogy sem tudom elfogadni ezt az öncsonkítást, ezért inkább Márai Sándorral tartok, aki minden kertelés nélkül kimondta: „Magyar az – dobjuk végre a szemétre a sok híg elméletet – akinek az anyanyelve magyar, és aki úgy érzi, azonos az anyanyelvével és magyar. Minden más gonosz és veszélyes halandzsa.” A témánál maradva Illyés Gyuláról sem kellene megfeledkezni. „A nincstelen tömeget tekintem elsősorban magyarnak, vagyis olyannak, aki mindenek előtt támogatásra, fényre, döntésre, nemzeti dicsőségre jogosult itt¬; nemcsak azért tekintem annak, mert történelmünk különös alakulása eredményéül épp ez a réteg a legmagyarabb nyelvileg, s ha kell fajilag is, hanem azért, mert ez a legmegbízhatóbban magyar: nincs mása, mint a magyarsága.” Hol is van ez a néma, nincstelen magyar kisebbségi tömeg? Hol vannak a munkanélküliek, a nélkülözők, a reménytelenek? Csak azt látom, hogy a mi kis vadkapitalizmusunkban az értelmiség vívja a maga harcát a hatalomért. Stallumok, rangok, tisztségek az egyik oldalon, sikolyt elfojtó torkok a másikon. (2009)
