2019. március 11.

Március 11-én kiürült a Zmaj utca, eltűntek a székek, az asztalkák. A városi vezetősége felkészült a nagy napra, a SZERBIA JÖVŐJE elnevezésű tömegtüntetésre. A városközpont egyszerre kihalt lett, olyan, mint egy szellemváros. Aztán következik az áradat. Özönlenek a buszok Újvidékre. (…) Elállt a szemerkélő eső és kiléptem az utcára, hogy átvegyem a megjavított szemüvegemet, a lencsét kellett kicserélni, mert romlott a látásom. Útközben leállított egy kisebb csoport s azt kérdezte, hol van a legközelebbi taxiállomás, megérkezésük után elkóboroltak, bevásároltak, ám időben meg kell jelenni a meetingen. Különben lesz nemulass! Autóbusszal érkeztek Dél-Szerbiából és városnézés közben eltévedtek. Fogalmuk sincs, hogy jussanak el a demonstráció színhelyére csak azt tudják, hogy egy templom előtti téren kerül rá sor. Mondom nekik, hogy tíz percre van a taxiállomás, mire kétségbeesetten az órájukra pillantottak, jaj, jaj, jajongtak, elkésnek, a főnök megrója őket. Meg is sajnáltam a jajongó tüntetőket.
Nem tudom, hogy a szerencsétlen emberek eljutottak-a az esemény színhelyére, amelynek fő szónoka Aleksandar Vučić államelnök volt. Keményen ostorozta az ellenzékei vezetőket, fasisztáknak és tolvajoknak, rendbontóknak nevezte őket, majd méltatta Szerbia sikereit és bejelentette, hogy ajándékot hozott Újvidéknek: egy külföldi befektető csokoládégyárat alapít a városban. Pásztor István, a VMSZ elnöke, a tartományi képviselőház elnöke is, elítélte az ellenzéki tömeggyűléseket, méltatta Vučić államfővel való immár közel egy évtizedes barátságát. „Szerbia a vajdasági magyarok hazája, büszke vagyok a közösségemre, mely hű az országhoz, készen áll arra, hogy nehézségekkel is megküzdjön annak érdekében, s egyetlen célja van: normális, demokratikus államban élni”, hangsúlyozta. A magyarok derekasan kivették a részüket a kormánypárti tüntetésekből. A Pink nevű kormánypárti tévé kamerája előtt Vencel Valentin az Újvidéki Színház igazgatója és Ökrész Rozália, Fórom Kiadóház igazgató asszonya méltatta a „méltóságteljes tömegdemonstrációt”.