2019. március 1., péntek

A Puszták népét veszem újra meg újra elő. Illyésnek ez a könyve többször is az eszemben jutott a Temetetlen múltunk írása közben.

„A puszták lakóitól, így van, semmi sem áll távolabb, mint az a büszke rátartiság, amely az általános hit szerint fajtánk sajátja s mely különben nemcsak a világ minden dzsentrijében van meg” írja Illyés. Szerintem állítása nem csupán a puszták népére vonatkozik, hanem általában a kiszolgáltatott magyar nincstelenekre Zöld utcai magyar kisebbségre is. Illyés nem szégyelli megvallani, hogy: „A puszták népe, tapasztalatból, saját magamon észlelt tapasztalatból tudom, szolganép. A puszták népe alázatos; nem számításból vagy belátásból az, hanem meglátszik még a tekintetén is és abból is, amint akár egy madárkiáltásra fölkapja fejét, hogy örökségből, szinte vérmérsékletből, évezredes tapasztalatból az”. A kiszolgáltatottság évszázados tapasztalataitól nehéz megszabadulni, éppen ezért a magyar urak könnyen visszaélnek vele.