2019. január 01., kedd

Délután Márai naplójegyzeteit olvasgatom. Azokkal szemben elnézőbb, akik cinikusan adják el magukat a kommunistáknak, írja, hiszen csak üzletelnek. Sokkal veszélyesebben a díjakkal, rangokkal megvásároltak, akik úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne ehhez a cirkuszhoz. Ugyanezzel a jelenséggel találkozom újabban is. Könyvtáramat rendezgetve a porosodó sarokból előkerülnek a tartományi pártbizottság brosúrái a „kultúránk” helyzetéről. Nem hiszek a szememnek! Egyre másra találkozok azoknak a nevével, akik manapság uralják a kulturális életet. Visszatértek a kommunisták? Dehogy! Egyszerűen csak beléptünk a nagy köpönyegforgatás korába. Közölük sokan cinikusan eladják magukat az új hatalomnak, ugyanolyan cinikusan, mint ahogy cinikusan eladták magukat a kommunistáknak. Szegény tartományi pártvezetők, a hetvenes vagy a nyolcvanas években nem is tudták, hogy kígyókat melengettek a keblükön. Akárcsak Márai én is elnézőbb vagyok ezekkel a cinikusokkal szemben. Ők „csak” üzletelnek, holnap más vevőt találnak. Sokkal szigorúban ítélem meg a többpártrendszer álszentjeit. Ők szendén „elviselik”, hogy az új hatalom dédelgesse, kitüntesse, jutalmazza őket, rangot és státust, tisztséget és hírnevet biztosítson nekik, s ők mélabús mosollyal tudomásul veszik, hogy ezt éppen ők érdemelték meg.