2018. december 30., vasárnap

Romsics Ignác könyvében (Erdély elvesztése) sok megdöbbentő részletre bukkantam. Romsics idézi Zoltai Lajos debreceni muzeológust, aki bevallotta, hogy „a debreceni magyar lélekben érzelem változott akkor. A megkönnyebbülésé és a szégyené. – A megkönnyebbülésé, hogy megszabadulva láttuk magunkat a vörösterrortól; a szégyené, hogy ezt a szabadulást ezeréves hazánk területi épségét megrabolni akaró nép, az oláh, telhetetlen nagyravágyó ellenségünk hozza. Nagykárolyban a Nagy Pál ezredes nem volt hajlandó fegyvert adni a vörös katonáknak. „Jönnek a románok, de ez így van jól.”, mondta. A székely alakulatok tagjai letartóztatták a tanácsköztársaság vezetőit. Azt mondták, „nekünk ilyen Magyarország nem kell”. Nem a románok ellen harcoltak, hanem a vörös katonák ellen. A székely alakulatok tagjai felvették a kapcsolatot a nagykárolyi román dandárparancsnoksággal Constantin Dimitrescu tábornokkal, és kérelmezték: hogy a románok emberségesen bánjanak a hadifoglyokkal, az ágyúzástól kíméljék a városokat, legyen 3-4 napos fegyverszünetet kértek, és javasolták, hogy kooperáljanak a bolsevizmus leküzdésében. Inkább a románok, mint a vörösök, gondolták a székelyek, s végül megkapták mindkettőt.