2018.augusztus 20., hétfő
(…)
Gondolni sem merek a mai brutális közbeszédre, szellemi hanyatlásunkra, amelynek tanúja vagyok, úgyhogy akaratlanul is erőt vesz rajtam Széchenyi pesszimizmusa, amelyről Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok című, a magyar nemzeteszmét taglaló tanulmányában nagy empátiával irt. Ma mindenki a nemzeteszméről szónokol, de Gyurgyák a több mint tíz évvel ezelőtt megjelent könyvéről környezetünkben mind a mai napig egy szót sem ejtettek. A jobboldali, konzervatív oldalon tényleg vannak komoly és színvonalas gondolkodók, akiket komolyan kell venni, akkor is, ha nem gondolkodunk ugyanabban az eszmekörben. Néha tanulni is lehet tőlük. Tavaly volt a kiegyezés évfordulója, az idén a Trianont sirattuk eléggé paradox módon, de a kiegyezésről egy szót sem szóltunk, holott a kiegyezés és a Trianon összefüggésérül a magyar szellemi életben ma is ádáz vita folynak. Érdekes Tőkéczky magvas és enigmatikus összefoglalója: „A kiegyezés tehát európai kényszer volt. Megjegyzem, az egész történet tragikomédiája az, hogy bő fél évszázad múlva azok a nagyhatalmak verték szét az Osztrák–Magyar Monarchiát, amelyek annakidején megakadályozták a független Magyarország létrejöttét.” De Trianont gyászolva semmiképpen se feledkezhetünk meg Széchenyiről, aki sokszor a nemzethálál víziójával vívódva időben figyelmeztetett a „haza fő heveseinek, a viszketegeknek, a haza zsírját ingyen szívóknak” baljós tevékenységére.  Könnyen felismerhetők figurák. Azokról van szó, maradjak Széchenyi gondolatainál, „akik „mindent veres, zöld és fejérrel eltarkítanak”. Mi következik ebből? Demagógia, utána kaja.