1. július 28., szombat

(…)

Nem tudom pontosan meghatározni, mikor törtek be az életembe a mozdulatlanság évei. A nevek változnak, a csapda ugyanaz. Elegem van a politikából, kikapcsolom a tévét, figyelmem Krúdy könyve köti le. Szeretem Krúdy észjárását, rejtőzködő cseles mondatait. A mai magyar prózában ritkán olvasok ilyen pontos és félreérthetetlen mondatot: „Az új magyar úgyis kiábrándult legközvetlenebb őseiből, akik egy fél század óta vezették, nevelték, végül romlásba taszították a könnyelmű ifjút. Alig van név harminc esztendeje a magyar történelmi horizonton, amelyet tisztelt volna e nemzedék. Az új történelemből legfeljebb azt is megtudja, hogy már az ükapja elhibázta a dolgot.  (…) Csak pusztuljon, omoljon, vesszen el a régi világ. Már a szájunkig ért a trágyagödör léje, amelybe belezuhantunk. Gyötrelmesebb nem lehet az élet, mint volt”, írja Krúdy 1919-ben. (Új történelmet kell írni. 1919). Nem csoda, hogy hogy a Pekár Gyula kultuszminiszter a Krúdyzmus vagy bolsevizmus című írásában ki akarta ebrudalni Krúdyt a magyar irodalmi életből. Krúdy, a bolsevik! Krúdy, a nemzetáruló! Féja Géza, aki semmiképpen sem vádolható „nemzetidegenséggel”, felháborodva utasította el az „alantas támadást”. Igaz, Féját több mint tíz év múltán a Viharsarok című könyvéért nemzetgyalázás miatt állították bíróság elé.