1. augusztus 12., vasárnap

Olvasgatok.  Slavuj Žižek: A törékeny abszolútom. Meglepő konklúzió: a kereszténységnek és a marxizmusnak a barikád ugyanazon oldalán ellene harcolni. Azt írja, hogy „a kereszténységből közvetlenül levezethető a marxizmus…” Aztán egy másik esszéjét (A tőke kísértete) olvasgatva kissé borongósan gondolok a közelmúltra. Megtörténhet, hogy nem is volt olyan dicsőséges az a bársonyos forradalom, amelyet reményteljesen üdvözöltünk. Kezdetben az „emberarcú szocializmusra” gondoltunk, aztán pedig elhitettük magunkkal, hogy lehetséges az „emberarcú kapitalizmus”.  Žižek történelmünk fonákját emlegeti: „… ’a létező szocializmus’ pedig éppen azért bukott meg, mert végső soron a kapitalizmus egyik alesete volt, ideológiai kísérlet arra, hogy ’a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, azaz, hogy kitörjünk a kapitalizmusból, miközben megőrizzük annak legfontosabb alkotóelemeit”. Ergo: a bársonyos forradalom hozta létre a kapitalizmust. Ez lett volna a mi idealizmusunk gyümölcse? Ez a szörnyű vadkapitalizmus?