2018. július 2., hétfő
Carl Schmittet érdemes néha kézbe venni, mert nagy tudós pontosan körülírja a totális állam természetrajzát. Aligha akad a liberalizmusnak nagyobb kritikus nála, epigonjai legfeljebb ismételgetik az ő kifogásait, sajnos felszínesen és vidékiesen. Szerinte a totális állam csirája már a weimari köztársaságban is feltűnt, mégpedig a totális pártok formájában. A liberális véleménypártokkal szemben ezek a totális pártok a politikai monopóliumok érdekében rátelepszenek az élet minden területére. De ez még nem a minőségi, csak a mennyiségi totális állam : a totális párt „szeretné tagjait totálisan magához láncolni és az embereket a bölcsőtől a koporsóig, az óvodákon a tornaegyleteken és a tekeklubbokon keresztül egészen a temetkezési és hamvasztási egyesületekig elkísérni, mindegyik a párt közvetítésével szeretné követőinek a helyes világnézetet, a helyes államformát, a helyes gazdasági rendszert, a társas érintkezés helyes módját, felkínálni és ezáltal a nép egész életét politizálni, s német nép politikai egységét felparcellázni. Ezt a helyzetet Carl Schmitt pluralista pártállamnak nevezi. Hitler – folytatja a jeles jogfilozófus – megtette a döntő lépést: a totális pártok helyett a totális állam eszményét valósította meg. „A Führer nyomatékosan kiemelte a Birodalmi gyűlésben mondott beszédében, hogy államunkban a politikai akaratnak csak egyetlen hordozója létezik, a Nemzeti Szocialista Párt.”
