2018. április 14., szombat
Délután találkozom Urbán Andrással, éppen a Hasanaginicát állítja színre az Újvidéki Színházban, s kesernyésen jegyzi meg, hogy a dráma szövege magyarul előadva „megpuhul”. (…)
Késő este fellapozom a kecskeméti Forrás áprilisi számát. Illyés Mária, közzéteszi apjának néhány eddig a nemzeti érzésről szóló közöletlen jegyzetét, befejezetlen írását. Nagy érdeklődéssel olvasom őket, már csak azért is, mert biztos vagyok benne, hogy Ilyés életművét újra végig kell gondolni, éppen most, amikor senki sem tartja sajátjának. „Nem fér ide – mert hisz ahhoz egész könyv is kevés volna -, hogy a kétnyelvűség aztán mi mindenre nyit utat. Mit jelent a világot nem csak két szókincs, hanem két kultúra látószögéből nézni”, írja Illyés. (…)
2018. április 15., vasárnap
Thomas Mann Doktor Faustusában található a következő elgondolkodtató mondat. Félelmetes dolog tiszánlátónak lenni és hallgatni, de még félelmetesebb és hátborzongatóbb, ha már mindenki tisztán lát és hallgatni kényszerül, ekkor csak a rémülten kimeredő szemekből olvasható ki az igazság. Én, sajnos még ilyen félresiklott tekintetekkel sem találkozom, hátborzongató jelenetek sincsenek. A vajdmagyar közéletben (nemcsak ott, de illik először a saját házam táján seperni) szürke, közömbös arcokkal, azzal ártatlan tekintetekkel szembesülök, amelyről Nietzsche beszél. „Jó lelkiismeret” a hazugságban, jellemzi Nietzsche azt a fajta habitust, amelyről a tekintetek árulkodnak. Ezek a „modern emberek” két szék között tiszta lelkiismerettel ülnek a pad alatt, s egy szuszra mondanak igent is, meg nemet is. A politikusok szerint ezek a bölcs, kimért és megbízható emberek. Ez a rideg és tanult „bölcsesség” napjaink autokratikus rendjének ékessége.