2018. március. 20., kedd

Az igaz, hogy az Új Symposion szerkesztőségének leváltása (1983) derékba törte egy nemzedék pályáját, amely rövid három év alatt nem tudta elvégezni azt, amire képes volt, nem végezhette el az előző nemzedék értékeinek értelmezését és átrendezését, nem tudott igazi szellemi ősöket találni, nem tudott a következő nemzedékek részére új dilemmákat felállítani, új kompaszt teremteni. A szellemi életünket is meghatározó történet mindmáig befejezetlen mondatra emlékeztet, amelyből kiderül, hogy nem csak egy folyóirat történetéről, nem csak egy brutális incidensről van szó, hanem a következő évtizedeket meghatározó destrukcióról. Sziveri szavával: a nemzedék valamibe belekezdett, de „mire igazán kibontakozhatott volna, agyoncsaptak bennünket”. Csakhogy Sziveri szerepét nem lehet csupán erre redukálni. Nem tévesztem szem elől, hogy becses, ám ellentmondásos, örökséget vett át, amelyet szeretett volna átértékelni és tovább gondolni. Érlelődése a hetvenes években, kezdődött, amikor találkozott a hideg vajdasági magyar szélcsenddel, s nyomasztotta a Nagy Konszolidáció látványa. Még nem érzékelte a valóságot, igaz azért is, mert nemzedéke szemét igyekeztek bekötni. Akkoriban az értelmiség java része a hatalomnak asszisztált, miközben „serényen sütögette a szalonnadarabkáit a tűznél”, fakadt ki Sziveri János a halála előtt. Nem érdekelte a hetvenes évek irodalmi hermetizmusa, nyilatkozta, sokkal inkább az az kritikus gondolkodás, amely a hatvanas évek második felében jellemezte az Új Symposiont. Az a példa lebegett a szeme előtt, amely a vesztét okozta. Vissza akart hódítani egy vesztésre ítélt hagyományt, csakhogy ez tragikusan végződött. Az első nemzedék példáját követte volna, de annak nagy része már nem volt a régi. A hatvanas évek második felében felmerülő a feszültségek, igy például a folyóiratban kibontakozó, az irodalmi kánokokat is befolyásoló „konformizmus vita” a hetvenes években a Nagy Konszolidációval zárult. Nemzedékem győzött, de a győzelem ára a behódolás volt. Sziveri az Új Symposion legjobb hagyományának továbbgondolása következtében került szembe az egykori lázadókkal s az újabbkori győztesekkel, vagyis az első nemzedék legbefolyásosabb részével. A drámai látvány volt, majdnem irracionális: az úgynevezett nagy nemzedék többségéről kimondta a legfájdalmasabb ítéletet: „elfogadta a hóhér szerepét”. Ezt mind a mai napig nem tudta feldolgozni a vajdasági magyar kultúra, aminek a következménye napjainkban is érzékelhető. Megsemmisült valami, ami mérték lehetett volna. A motivációkat lehet kutatni, árnyalni és értelmezni, de érthető, hogy Sziverit emberileg és szellemileg mélységesen megrendítette, hogy csupán néhányadmagunkkal támogattuk tevékenységét. Ekkor vonja le a máig is érvényes tanulságot: „Kis közösségekben csak kevesen maradnak meg idősebb korukban lázadónak, elfogadják inkább a hatalom startégiáját, előnyeit. Gyorsan szétporladnak a fiatalkori vágyak.” Vajon napjainkban mit jegyezne fel Sziveri? Szerintem ugyanazt. „Gyorsan szétporladnak a fiatalkori vágyak.” Sajnos.
ékenységét. Ekkor vonja le a máig is érvényes tanulságot: „Kis közösségekben csak kevesen maradnak meg idősebb korukban lázadónak, elfogadják inkább a hatalom startégiáját, előnyeit. Gyorsan szétporladnak a fiatalkori vágyak.” Vajon napjainkban mit jegyezne fel Sziveri? Szerintem ugyanazt. „Gyorsan szétporladnak a fiatalkori vágyak.” Sajnos.