2018. január 7., vasárnap
Az utcák kihaltak, a buszok üresek. A legtöbb kávézó, étterem zárva. Úgy látszik, az ortodox karácsony a legnagyobb ünnep Szerbiában, nagyobb, mint az új év első napja.
Este Stefan Zweig: A tegnap világa. „Napjainkig még soha sem volt példa erre: ugyanaz az emberiség összességében, ördöginél ördögibben viselkedik, és istenéhez hasonlatosat produkál.” Úgy érzem magam, mint aki a két szélsőség között kifeszített zsinóron egyensúlyozik. Zweig nemzedéki vallomása számomra is tanulságos, éppen ezekben a napokban, amikor egyre többen kérnek, hogy beszéljek az Új Symposion folyóiratról. Szívesen beszéltem akkor, amikor nemzedéktársaim között sokan diszkréten elhagyták, cserben hagyták, de most gyötör a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán az a néhai a szellemiség. Nem kívánok múzeumi kalauz lenni, de nem is kívánom az Új Symposiont kitűzőként használni. Az a szellemiség, amely engem vonzott, jelenleg a föld alá szorult, ami engem az Új Symposonhoz köt, nem érdekel senkit, de senkit. Elmagányosodtam, esetleg Tolnaival tudok még szót érteni. Utasi Csaba pontosan előre látta a történeteket és félreállt. Nincs többé köztünk. Sziveri János sincs többé köztünk, pedig ő lenne a koronatanúm. Az egyik interjújában elmondott mindent, amit el kellett mondani, az interjút senki sem idéi többé, főleg azok akik megkötötték ellenfeleivel a különbékét.  Nem tudok alkalmazkodni vagy ünnepelni. A mai szellemi légkörben semmi, de semmi nem emlékeztet rá. Nagyon fáj, de így van. Zweig nyomán arra gondolok, hogy esetleg mi is begubóztunk ifjúságunkba, irodalmi ambícióinkba… Az Irodalmi Nárcisz egyre hajthatatlanabb, csak élvezni akarja a szöveget. „Amikor évtizedek múltán ránk omlottak a falak, és fejünk felett beszakadt a tető, csak akkor jöttünk rá, hogy itt már régóta baj volt az alapokkal üregek tátongtak alattuk, és az új évszázaddal egyszersmind az egyéni szabadság hanyatlása is megkezdődött Európában”, írja Zweig 1941-ben, s úgy találom, hogy napjainkban szintén pókhálós üregekben kell elvégezni a végső számadást. Mindenki intézze el ezt saját lelkiismeretével. Engem a kudarcaink jobban érdekelnek, mint az aktuális kitűzőshop. A minap Bécsről álmodtam, arról a Bécsről, amelyről Zweig úgy írt, mint a Nyugat őréről. Aztán Hitler diadalmasan bevonult Bécsbe, százezrek ünnepelték a Heldenplatzon. Zweig Hitler bevonulását, a Nyugat őrének leépülését, ugyanúgy írja le, mint Márai a Hallgatni akartam-ban. Mégis, erőt veszek magamon és kétkedve és szeretettel gondolok Bécsre, s némi vigaszt jelent, hogy Szerbiában mintha erősödne a Bécs iránti rokonszenv. Vagy egy évvel ezelőtt Vučić kijelentette, hogy Szerbia útja az EU-ba Bécsen keresztül vezet. Előtte az egyik híve, egyetemi tanár, ledorongolt az utcán, és számon kérte, hogyan merészeltem regényemnek a Neoplanta címet adni. A gyarmatosítók használták ezt a megnevezést, förmedt rám. Lehet, hogy Vučić hatására revideálta álláspontját.