Délelőtt egy bekezdésnyit írok a regényből. Mi a magyar? Variációk egy témára. Félre kell tennem, túlságosan fájdalmas. Hiányzik az ellenpont. Jelentkezik a Zágrábba tartó Urbán András, a Kerempuh Színházban fog rendezni. Újra szóba hozza, hogy színre viszi a Balkáni szépséget. Lehet, hogy Zágrábban, amely ott Balkanska krasotica ili Šlemilov kopilad címmel jelent meg. A végnapjait élő vajdasági magyarságra terelődik a szó. A végnapokat persze, nem kell szó szerint értelmezni. Lassú folyamat, miközben észre se vesszük, vagy csak nem akarjuk észre venni a jelenlegi nagy exodust. A politikai elit úgy viselkedik, mint Muzil hősei a Szakadék Nagyszálló Teraszán. A hangadó értelmiség megszelídült, nem érzi a veszélyt. A kulturális infrastruktúra az anyaországi támogatásnak köszönve még működik, de egyre csonkább, a vajdasági magyar kultúra lassan-lassan olyan lesz, mint egy víkendtelepülés. Az írók vendégszerepelni járnak Budapestről „haza”. A lejtőn nincs megállás. Nem tudom, milyen lesz a villanyoltás.
