Atlanti és posztjaltai Európa

2017. június

 Apróságok

Cetinjeből Herceg Noviba tartva fügefa-csemetét vásároltunk. Temerinben megfagyott, majd kiszáradt a tavaly még bő termést hozó fügefa, s ezt mind a mai napig fájlalom. Apám Szenttamáson kukoricaszárral óvta a fügefát, ezt mulasztottam el, nem gondolva arra, hogy ilyen kemény telünk lesz. Nem vigasztal az sem, hogy a helybeliek arra panaszkodnak, hogy a kegyetlen tél itt is nagy károkat okozott, leginkább a fügefák sínylették meg.  Bennem felébred a vásárlási láz, szeretnék magnóliát és levendulát is, azzal a szándékkal, hogy a temerini kertet mediterrán flórával népesítsük be. Anikó azonban emlékeztet, hogy a levendulával eddig sem volt szerencsénk, pedig többször is próbálkoztunk vele. Vigasztalásként vásárlunk olasz rukollamagot.

Demokratikus cenzúra

Regényírás közben szüntelen arra gondolok, hogy ebben a keserves újdemokráciánkban túl sok a képmutatás, nincs egy biztos pont, amelyből ki lehet indulni. A politika olyan, mint a póker, a közélet kocsonyás Az embereknek több énje és több pártja van. Hol itt, hol ott lelhetők fel.  Míg az egypártrendszerban remekművek születtek, a mai zavaros időkben csak tétova kisérletek, vázlatok íródnak. Nincs többé drámai helyzet, a sikeres élet elviselhetetlenül felszínes. A kritikus szellemű művek egypártrendszerben nemcsak íródtak, hanem meg is jelentek, a rendszerváltás után nem kerültek elő remekművek a titkos fiókokból. A pártállam fortyogva kiadta, díjazta és jutalmazta őket. El kell ismerni, hogy a magyar és a szerb irodalomban is, a manapság klasszikus értékeknek számító ellenzéki szerzők rangos díjakat érdemeltek ki, ide számítom a kimondottan irodalmi díjakat is, hiszen, úgymond, minden díj felett a pártállam diszponált. Manapság viszont a többpártrendszerű vezérek minden belső gátlás nélkül végrehajtják azt, amit az egypártrendszer vezetői nem merészeltek: elkülönítik a gyanúsokat, favorizálják az övéket. Igaz, a könyv megjelenése elé nem támasztanak akadályokat, de a kiadót fekete listára helyezik, s ezzel a csőd szélére terelik. Lehet, hogy megszűnik szép csendben, „demokratikusan”. Ez a jelenlegi „újdemokrácia” jellemzője, egészen groteszk módon keveredik benne a cenzúra és a demokrácia.

Krúdy javaslata

A mediterránon Krúdy Gyulát van kedvem olvasni. Okkal, hiszen Krúdy volt az utolsó magyar író, aki érzékelte a tarka és változatos Magyarországot, tudta, hogy Budapesten kívül is van élet.  Még a Trianon-kérdést is ebből a szempontból vizsgálta. „Mintha a mostohagyermek fizetne az édesgyermek adósságáért”, mondta ki azt, amit ma kevesen mernek kimondani. Nem tudom, hogy a közelgő Trianon évforduló előkészületei során elhangzik-e ez a mondat. Igaz, a rendszerváltás után a magyar kormányok kiadósan támogatják a magyar kisebbséget, a Vajdaságban ennek köszönve úgy-ahogy működnek az kulturális intézmények, de a mostohagyermek mostoha maradt. Nem csak az anyagi támogatásról van szó, hanem a magyarságszemléletről is: hiányzik a sokszínű magyarságkép, a mérce továbbra is a budapesti politikai és szellemi elit értékrendje. Egyszer le kell mondanunk a homogén magyarságképről és értékrendről, rá kell döbbenünk, hogy a kárpát-medencei magyarok rendkívül változatos világot alkotnak. El kell ismernünk, míg nem késő. Krúdy idejében figyelmeztette az 1921-ben kiadott Magyar tükör című könyvében „történelmi osztályt”, hogy hetven esztendeig kell dolgozni, hogy helyrehozza a hibákat, amelyeket hetven esztendő alatt elkövetett. Mostanság Magyarhonban ezt a történelmi osztályt eszményítik, de Krúdy javaslatáról valahogy megfeledkeznek.

Böjthe atya javaslata

Gyakran a legegyszerűbb mondatok mondanak legtöbbet. Böjthe Csaba atya a minap kijelentette: „Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől”. Ha jobban meggondolom, akkor ez a „migránskérdés” nyílt sebe. Az elmúlt egy-két évben az „európai kultúrát” féltették azok is, akik már régen elidegenedtek a kultúrától és semmibe veszik azt. Sokan csak akkor keresztények, ha a karrier ügyében mutogatniuk kell magukat a templomokban. Pártvezetői korukban is az első sorokban ültek, most is ott foglalnak helyet, kiszorítva azokat a hívőket, akik az egypártrendszerben is hithű emberek voltak. Érdemes lenne megfogadni Böjthe atya jótanácsát: ne szolgálják az atyák az isten az Istent a pártvezérek fogatában. „Isten azt szeretné, hogy térjünk észhez, térjünk meg, különben elveszünk. Ne magunkra aggatott címkékkel jelezzük, miben hiszünk, hanem legyen gerincünk, jól definiált értékeink, amelyekhez tartjuk magunkat. Ne nyafogjunk, hogy de nehéz a feladat, hanem küzdjünk. A focicsapat sem siránkozhat, ha erős az ellenfél, hogy jaj, összeesküdtek ellenünk, tervet eszeltek ki, hogyan győzzenek le bennünket! Küzdeniük kell, megfogalmazni saját elméletüket, hogyan nyerhetjük meg a meccset!” Ezeken a mondatokon töprengtem, amikor befutott a hír: Az Európa Bizottság közleményében többek között ez olvasható. „Az elmúlt hónapok során a Bizottság ismételten felszólította azokat a tagállamokat, amelyek még egyetlen személyt sem helyeztek át, vagy nem ajánlottak fel áthelyezést, hogy tegyék meg ezt. Sajnálatos módon a Cseh Köztársaság, Magyarország és Lengyelország – a szóban forgó ismételt felszólítások ellenére, megsértve a tanácsi határozatokból eredő jogi kötelezettségeiket, valamint a Görögországgal, Olaszországgal és más tagállamokkal szembeni kötelezettségvállalásaikat – még nem hozták meg a szükséges intézkedéseket. A fentiek alapján és a korábbi áthelyezési és áttelepítési jelentésben adott jelzésnek megfelelően a Bizottság úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít e három tagállammal szemben”. Mindez arról jut eszembe, hogy itt Montenegróban is az új és a régi ismerősök tapintatosan a kerítésről faggatnak, mert a tengermelléki emberek nehezen tudják elképzelni a kerítést. Mi lesz az állatvilággal, kérdezik, vannak-e titkos kapuk, amelyeket éjjel megnyitnak, hogy az állatok szabadon átjárhassanak. Igaz a dunai és a tiszai halak megússzák, de mi történik s szárazföldi állatokkal, kérdezik. Fogalmam sincs az éjszaka megnyitandó kapukról, ám bizonyos távolságból arra a következtetésre jutottam, bár a kerítés védi az országot az átutazó migránsoktól, akik ennek folytán Szerbiában vesztegelnek, mondani sem kell, főleg az észak-bácskai magyarlakta övezetekben, ám ennek az önvédelemnek ára is van: mi, magyarok a kerítésről lettünk nevezetesek.

Sajgó nyugtalanság

Álmomban Babits hangját hallom. Ne alkalmazkodj a körülményekhez – de nem is szabad! Író vagy, a szellem embere. A cselekvés rabszolgái evickéljenek kis kényszereik között, segítsenek magukon s pártjaikon, ahogy tudnak. A te szolgálatod: megőrizni néped legtisztább erkölcsi hagyományait, ne engedj, hogy az igazság szelleme elavuljon. A kezdődő barbárság lármája közt tartsd ébren a lelkiismeret sajgó nyugtalanságát, hallom nem kis lelkiismeretfurdalással és tehetetlenségérzéssel az ismerős és szigorú babitsi mondatokat. A tehetetlenségérzés egyre nagyobb, látván sok barátomat, akik pár évekkel ezelőtt még erős jellemről tettek tanúságot, ám az utóbbi időben belefáradtak, s megkötik a kisebb nagyobb kompromisszumaikat. Úgy látszik az úri kompromisszumok korába eveztünk be.

Atlanti és posztjaltai Európa

A montenegróiak aktívan politizáló emberek. Macron győzelme köztük is nagy visszhangra talált. A montenegrói polgárok kora reggel, a turistákat megelőzve kiülnek a teraszokra, hogy megigyák az első kávéjukat. Kicsit neheztelnek is a turistákra, akik elfoglalják a helyüket a borbélynál, a fodrásznőnél, az élelmiszerüzletekben. Természetesen a turistaidényben az árak is felszöknek, télen minden sokkal olcsóbb, mondogatják. Még a kávé is. Szerencsére, korábban ébrednek, mint a turisták, és időben helyet foglalnak az asztalok mellett, hogy megbeszéljék a napi politikai eseményeket. Elégedetten állapítják meg, hogy a franciáknak elegük van a régi politikai elitből, új arcokat és új elveket keresnek. Nehéz megjósolni, hogy Franciaországban mi következik, egy azonban bizonyos, a francia polgárok elkerülték a legrosszabbat: a populista diadalt. Az itteni polgárok tartanak, hogy Le Pen győzelme a „nemzeti turizmus” győzelmét hozza, s akkor kevesebb francia érkezik ide. Putyin ugyanis már túl sokat emlegeti a nemzeti turizmust. Mi lesz, ha lábra kap a nézet, hogy mindenki nyaraljon a saját fészkében? Többek között ezért is tartják reménykeltőnek Macron győzelmét. A nyugati országokban a nemzeti turizmus eszméje tehát némileg visszavonulóban van, viszont a posztszocialista országokban a nemzetei turizmust hirdető rendszerváltó elitek keményen tartják a kezükben a kormányt. Olyan ez, mint a ringlispíl. Hol az egyik csapat kerül fel, hol a másik. Az elmúlt hónapok egyetemista tüntetései azonban azt bizonyítják, hogy ez az elit is erodálódik, látható ez Szerbiában is és Magyarországon is. Emmanuel Macronnak azonban van még egy elgondolkodtató jelszava, amely igy hangzik: elég volt a jobboldalból is, meg a baloldalból is. Úgy gondolom azonban, hogy ez nem jelenti egyben azt is, hogy az értékrendbeli különbségek megszűntek. Volt, van és lesz baloldal és jobboldal! Csakhogy jelenleg mindkettő válságba sodródott. A baloldal válsága közismert, a választási eredmények is ezt bizonyítják, s sajnos, az baloldali megújhodást szorgalmazó újbaloldaliak is – kevés kivétellel – diszkréten beépültek a rendszerbe, a „forradalom zsákutcájában” megpihenve helyet foglalnak a jobboldali kormányok intézményeiben, ahonnan ki lehet átkozni a globalizmust, a globális kapitalizmust, azzal a feltétellel, hogy a saját államokkal és pártjukkal szemben ne gyakoroljanak radikális baloldali kritikát. Ezek a lojális újbaloldaliak. Sokkal meglepőbb az utóbbi időben diadalmasan előre törő jobboldal válsága, Válságba került, mert a győzelem az ölébe hullott, de nem tudja, mit kezdjen vele. Emmanuel Macron győzelme tehát válságtermék, ideiglenes gyógyír, amely haladékkal ajándékozta meg a válságba került Európai Uniót. Megreformálható-e az Unió? Emmanuel Macron sikere nem csak a belpolitikán múlik, hanem ezen is. Az azonban máris tapasztalható, hogy a nemzetállam reneszánszát hirdető kelet-európai politikusok ellenzik a nagyobb európai integrációt. Akkor pedig nem marad más, mint a kétsebességű Európa. Az egyik az atlanti, a másik a posztjaltai, amelyben a kelet-közép-európai nemzeti turisták a honi gyógyfürdőkben némi deviza reményében repesve várják az atlanti turistákat.

Családi kör, 2017. június 22.