Budapest a modernitás gettója lett

Vári György 

 
 

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 02. számában
jelent meg.

Vári György

Népszabadság, 2015. május .2.

A vajdasági magyar irodalom és esszéírás egyik legtekintélyesebb képviselőjével, Végel Lászlóval beszélgettünk Újvidéken imádott városáról, a legendás Új Symposion folyóiratról, a kisebbségi irodalom esélyeiről, a regényéből készült színdarab zajos balkáni sikereiről.

– Mikor volt Csoóri Sándor sztriptízbárban Újvidéken?

– Ötven éve. 1965-ben.

– Már akkor is volt itt sztriptízbár?

– Hogyne, a városközpontban. 1948 után a Tito és Sztálin közti ellentét miatt el voltunk vágva Magyarországtól. Csak az újvidéki Dózsa György Kultúrotthonban voltak a háború előttről első kiadású Illyés- és Németh-könyvek, csak ezeket olvashattam. Viszont fordítási láz dühöngött Szerbiában, a nyitottság eufóriája, az amerikai, német, francia irodalomból mindent követhettünk.

Csoóri volt aztán az első magyar író, aki Újvidéken járt, a SZOT-hajóval érkezett, hogy felkeressen minket, az Új Symposion kezdő munkatársait.

Este elvittük sztriptízbárba. Így kezdődtek a magyar–magyar irodalmi kapcsolatok.

– Az, hogy egyszerűen szerb író lesz, eszébe sem jutott?

– Fel sem merült, hogy ne kisebbségi író legyek. A legöntudatosabban városi magyar író, Márai Sándor emigránsként is mindig közel állt hozzám, könyvet is írtam róla. Az emigráció és a kisebbségiség mélyen rokon helyzetek. Ezért nem lehet nosztalgikus kisebbségi irodalmat csinálni Budapesten áttelepültként. Aki nem szembesül az idegen nyelvi tér napi tapasztalatával, hogy minden dolognak legalább két neve van, elveszíti a kisebbségi stílust.

nak az egész magyar irodalmat megújító nemzedékét, a symposionistákat?

– Az egyetlen közös célunk a provincializmus elleni fellépés volt.

„Jugoszlávságot”, valamiféle kozmopolitizmust vetnek a szemünkre, holott a lap annak a magyar irodalomnak adott helyet, amely Magyarországon nem tudott érvényesülni.

Ha pedig Jugoszláviát egyfajta ígéretként értjük, olyan föderális államként, amelyben minden nemzetiségnek azonos jogai vannak, ezt kisebbségi magyarként tényleg támogatom.

– A magyar irodalom egyik leginkább „nagyvárosi” írója, lényegében egész írói élete Újvidék bűvöletében telt el.

 
HIRDETÉS

– A szerb propagandával szemben a magyarok a Bácskában jobbára zsellérek, földmunkások voltak, Szenttamáson ez a magyar réteg el is vált a szerb középosztálytól. Zárt világ volt, amelyből szinte mind elvágytak, akiket gyerekként ismertem. Amikor kiültek a kispadra az öregek, nem a falusi élet tisztaságáról beszélgettek, hanem arról a nagyvilágról, amelyet – leginkább világháborús katonaként – megadatott bejárniuk. Még Óbecsére is ünneplőben mentek át, nemhogy Újvidékre, ami az én gyerekálmaim mesevárosa volt. Mikor odakerültem gimnáziumba, nagyon megnőtt az ázsióm az utcánkban: nagyvárosi ember lettem.

Azóta is nevetek a nagyvárosi írók sóhajtozó falunosztalgiáin.

Hát ki akadályozza meg őket, hogy odaköltözzenek, ha akarnak? Magyarországon van valódi nagyváros Budapesten kívül? Újvidéket 400 ezren, Debrecent feleannyian lakják. Trianon egyik legnagyobb vesztesége, hogy az ilyen típusú városok vesztek el: Újvidék, Kassa, Várad, Kolozsvár. Gyáni Gábor pontosan mondta: Budapest elárvult és a modernitás gettójává lett Magyarországon.

Márai nem szerette igazán Pestet, úgy érezte, nincsenek szerves polgári tradíciói.

A magyar urbanitás majdnem minden gyengesége erre vezethető vissza.

– Német, zsidó nincsen már Újvidéken, magyar is alig. Nemcsak emlék már a sokkultúrájú városi tér?

– A nyomaik megvannak. Ha ezeket történetekké egészítem ki, akkor az az én városom lesz, Márainak is így lett-maradt Kassája a világ másik felén is. Az író így hódítja meg a városokat. Az itteni szerb értelmiségnek fontos a Monarchia hagyománya, Pesten elfelejtették, Újvidék mellett már csak a montenegrói Kotorban éreztem eleven emléknek.

– Megírta Újvidék regényét, a Neoplantát. Mi jöhet ezután?

– Most fejeztem be a regényciklust. Első része, a Bűnhődés alulnézetből, jugoszláv vendégmunkások perspektívájából mutatja be Európát, egy autóbuszkalauzt tettem benne Vergiliusommá. Aztán jött a Neoplanta, amelyből most eléggé jól futó előadást rendezett Urbán András. Voltak kritikusok, akik féltek, ha ennyire bírálja a szerb nacionalizmust is, akkor baj lesz belőle, de nagy siker a szerb közönség körében is, sok komoly elismerést gyűjtött be, játsszák az egész régióban. Elkészültem nemrég a zárókötettel is – Schlemihl, avagy a balkáni szépség –, amely reményeim szerint mindezt új megvilágításba helyezi és lezárja.

Névjegy

VÉGEL LÁSZLÓ A Jugoszláviához tartozó Szenttamáson született 74 éve. 1965-től a legendás folyóirat, az Új Symposion szerkesztőbizottságának tagja.

1992-ben távoznia kellett munkahelyéről, a délszláv háború alatt bujkált a hatalom elől. Esszék, drámák, elbeszélések, regények szerzője. Füst Milán-díjas (2003), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje (2005), 2009-ben megkapta a Kossuth-díjat.