Patkányok és sajtósok

Szerbhorváth György|

Népszabadság, 2013. december 24. A vajdasági magyar színházról kellene írni, hiszen az színvonalasan pörög, de most az ottani sajtó tragikomédiájáról lesz szó. Miközben minap Újvidéken Hauptmann Patkányokját mutatták be magyarul Alföldi Róbert rendezésében, addig Szabadkán a „közszolgálati” Pannon RTV-ben, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség által kézben tartott Magyar Nemzeti Tanács birtokol és „főszerkeszt”, az MTVA és a szerb testvérintézmény vezetője éltette egymást és a szervilis újságírói kérdésre a Pannon RTV-t is. De Szabó László Zsolt csak pislogott egyet, amikor belgrádi kollégája a magyar kultúrát éltette, és két nevet említett, Hamvasét és Esterházyét. Nikola Mirkovot nem tájékoztatták, hogy utóbbit már rég kicenzúrázták a Kossuth rádió műsoraiból, de legalábbis megkérték, a Szerbiában most éltetett Alföldivel lesz szíves nem foglalkozni. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy a legerősebb vajdasági magyar párt ugyanúgy a kezében tartja a részben a magyar adófizetők pénzéből vegetáló helyi médiát, ahogyan a Fidesz az MTVA-n át a közszolgálatot. Az egyedüli napilap már kínosan egyoldalú (és emiatt olvashatatlan), de a legújabb felvonásban újra azt a Radics Viktória irodalomtörténészt tiltották le (persze nem hivatalosan), aki már 1983-ban is a magyar, akkor még „vörös” pártkatonák elől emigrált, miután szétverték a legendás újvidéki Új Symposion szerkesztőségét. Radics a Magyar Szóban sem először nemkívánatos szerző, már két és fél éve is az lett, amikor a főszerkesztőt, Pressburger Csabát épp azért váltotta le az MNT, mert teret adott a nem VMSZ-párti közíróknak. Hivatalosan azért menesztették, mert nem növelte az eladott példányszámot, pedig világraszóló módon még ez is sikerült neki egy-két százalékkal. Az új főszerkesztő asszony alatt ugyan zuhan a példányszám, de Varjú Márta úgy van vele, elég, ha ő állítja, hogy növekszik. A VMSZ-t és az MNT-t inkább az érdekli, hogy ellenvélemény ne hangozzék el a médiában, mert, ugye, össze kell fogni, nemzetet egyesítünk, a haza nem lehet ellenzékben. A mintát Budapestről importálják azok a politikusok, akik 2010 előtt még baloldali vagy szabadelvű kötődésüket is bevallották, ám ma már ők is hithű keresztények és konzervatívok.  A legszánalmasabb az, hogy a pártmédia csinovnyikjai nem is a többi kisebbségi magyar párttól félnek (kivéve a Jobbik itteni megfelelőjét, melynek honlapja ellen most egy VMSZ-hű blogon indítottak ellentámadást, a színvonalat a másik szerelmi életében való kotorászás jellemzi). A fő ellenfél a Napló Körben csoportosuló „szoclib” értelmiség: Tolnai Ottó és Végel László Kossuth-díjas író (más vajdasági nincs is a díjazottak közt) vagy Gerold László színikritikus. És a zombori–budapesti–belgrádi, újabban zentai kötődésű Radics Viktória. A baj velük, hogy pártkötődésük nincs, de politikai különvéleményük igen. A zavart fokozza, hogy bár sokat utaznak, a Vajdaságban élnek, de nemzetközileg is elismertek, és nem a helyi Témákban, hanem a legjobb budapesti lapokban is publikálnak.  De nem a Magyar Szóban, ahol a minőség ismérve a pártelnökkel készített interjúk gyakorisága és a megfelelő nagyságú fotó. Ismerős? Akkor az is, hogy a pletykák szerint a volt főszerkesztő felesége is rajta volt egy fotón, amit gyorsan leszedtek a honlapról, mert az ellenségnek még a rokonai sem szerepelhetnek a lapban. Később kénytelen visszatették a cikket és a képet azzal, hogy technikai hiba történt. Semmi sem szimbolizálja jobban e közösség agóniáját, mint sajtójának állapota. Balga hit, hogy növekedhet manapság egy napilap példányszáma ott, ahol e populáció száma 30 év alatt majd a felére csökkent. Ám a hároméves sikerpropaganda itt is töretlen: a példányszám sem lehet ellenzékben.  A cikk eredeti változata a 2013.12.24-i Népszabadságban olvasható.